Nyomtatás

Segítséget kér a Pécsi Állatkert

716

Mint ahogy számos turisztikai attrakció Magyarországon, a Pécsi Állatkert is jónak látta, hogy látogatói és dolgozói egészsége és biztonsága érdekében bizonytalan időre bezárja kapuit. Öröm az ürömben, hogy nem kell az állatbarátoknak kis kedvenceiket nélkülözni, hisz a PécsZoo két fókáját már élő webkamerán is nézheti mindenki a nap 24 órájában.

Sajnos a jegybevételek kiesése miatt nagyon nehéz időszak előtt áll az állatkert. Azonban aki tud és akar, otthonról is segíthet a szorult helyzetben lévő intézménynek.

Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója a következőket mondta a kialakult helyzet kapcsán:

– Az állatkertnek addig kell zárva tartania, amíg ezt a társadalom érdeke megkívánja. Most az a legfontosabb, hogy a koronavírus terjedését lelassítsuk, az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást mérsékeljük, és főleg az idősebb embereket megóvjuk a fertőzés okozta fenyegetettségtől.

Gazdálkodási szempontból nagyon nehéz időszakot él meg az állatkert, hiszen tartalékaink, mint minden év márciusára, most is minimálisra csökkentek, a bevétel növekedés azonban ezúttal elmarad. Célunk ebben a nehéz időszakban, hogy az állatok ellátását akadálytalanul tudjuk folytatni, illetve dolgozóink közül ne kerüljön veszélybe senkinek sem a megélhetése. Ezen célok eléréséhez azonban segítségre van szükségünk.

Az állatkert támogatására több lehetőség is adódik. Kérjük, hogy minél többen éljenek ezen lehetőségek bármelyikével. Büszke állatkerti örökbefogadó szülő válhat bárkiből akár a kanapén üldögélve is, hisz a pecszoo.hu honlapon a Támogatás menüpont alatt pár kattintással örökbe fogadható bármelyik állatkerti állat. Korlátlan látogatást biztosító bérleteink ugyancsak megvásárolhatóak otthonról weboldalunk információ menüpontja alatt. Most indult akciónk keretében ezekkel a bérletekkel 12 hónap helyett 15 hónapig lehet látogatni az állatkertet. A pécsi zoo közhasznú tevékenységet lát el, így adományokat is fogadhat. Ezeket az intézmény OTP banknál vezetett 11731001-20665319 számlaszámára is el lehet utalni, kérjük, az adakozók közleménybe írják be, hogy „Adomány”, illetve köszönjük, ha adója 1%-ával a Pécsi Állatkertet támogatja, amelyhez 20779694-2-02 adószámunkat tudják megjelölni. Köszönjük segítségüket, számítunk támogatásukra!

Forrás: bama.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek