Nyomtatás

Ez a vállalat lett az év legjobb kivitelezője

2020-02-25 452

A nyertes magasépítő által az elmúlt két esztendőben átadott, valamint a folyamatban lévő irodaház-építkezések területe meghaladja a 468 ezer négyzetmétert.

Kihirdették a győzteseket az idén tizedik jubileumát ünneplő Év Irodája versenyen. A díjakra idén összesen 170 nevezés érkezett, amiből 90 a szakmai Real Estate Awards kategóriában mérettetett meg.

A múlt csütörtöki gálán összesen tizenöt díjat osztottak ki.

Idén első alkalommal hirdetették meg Az Év Kivitelezője kategória díját, amelyben a Market Építő Zrt. bizonyult a legjobbnak

- derült ki a vállalat közleményéből. A magyar magasépítő egy másik sikert is elkönyvelhetett: a BudaPart Gate irodaház "Az Év Tervezett Kereskedelmi Projektje" címet nyerte el.

A közlemény szerint a verseny figyelembe veszi a szakmai referenciák mellett a környezetért, a fenntarthatóságért, az innovációért tett törekvéseket, valamint a meghatározó céges eredményeket is.

A 65 megvalósított irodaprojekt egyedülálló a magyar piacon

A beszámoló rámutat, a közel huszonöt éves múltra visszatekintő Market Építő Zrt. tevékenysége a magasépítés teljes spektrumát lefedi, generálkivitelezőként és fővállalkozóként több világcéggel dolgozott együtt kihívást jelentő projekteken.

Az egyik legnagyobb forgalmú és kapacitású építőipari vállalat évente közel harminc-harmincöt beruházást valósít meg, amelynek nagyobb részét irodaházak, ipari, logisztikai létesítmények és szállodák teszik ki.

A hatvanöt megvalósított irodaprojekttel a cég egyedülálló a magyar piacon.

Az elmúlt két esztendőben átadott, valamint a folyamatban lévő irodaház építkezések területe meghaladja a 468.000 négyzetmétert"

- áll a közleményben.

A Marketet fennállása óta közel hetven szakmai díjjal ismerték el. Legutóbb, február elején kapott díjat a Market-csoport: ekkor a Market-leányvállalata, a Property Market hozta haza az Europa Property Awards elismerését ingatlanfejlesztő cég kategóriában. Ugyanakkor a lakóingatlan-fejlesztésért járó elismerést is elhozták az első két átadott budaparti épület kapcsán.

(Forrás: magyarepitok.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek