Nyomtatás

Különleges megvilágítást adott a hotel épületének

2019-12-04 872

A floridai Hollywoodban épült Hard Rock Hotel és Kaszinó látványképe olyan, mintha egy show-műsor része lenne. Az 1,4 milliárd dollárért (420 milliárd forint) épített gitár alakú épület gitárhúrjainak kialakítása egy kiskőrösi fiatalemberhez fűződik.

Ő Kovács Tamás, akit bő egy évtizede jegyeznek a nemzetközi lézershow-szakmában. A háromgyermekes családapa egy olyan feladatot oldott meg az idén, amely előtt több amerikai cég is feltette a kezét. Hogy kerül a 14 ezres kisvárosban élő szakember egy olyan üzlet közelébe, amely a szórakoztatóiparon belül a világ egyik ismert szállodaláncához kapcsolódik? Kovács Tamás kiskőrösi cégtulajdonos messziről indít.

– Amikor hatodikos általános iskolás voltam, akkor a nővérem manökenkedett. A kecskeméti Katona József Színházban lépett fel. A rendezvényen láttam lézershow-t. Akkor döntöttem el, hogy ezzel akarok foglalkozni. A kiskőrösi Wattay középiskolába jártam, gépészeti szakmát tanultam. A helyi klubokban diszkóztam. Amikor 17 éves elmúltam, megkeresett a kiskunhalasi DTD Diszkó, hogy legyek náluk fénytechnikus. Két évig ott dolgoztam, megismertem a lézertechnikájukat. Sajnos a régi nagy diszkók a válság következtében megszűntek – idézte fel a kezdeteket Kovács Tamás.

Az előző évtized nagyon jó volt, akkor a NOX Együttes lézershow-ját is a cégem állította össze. Szóval, a válság következtében a megrendelések megszűntek, én a webre felraktam a lézerberendezéseimet, amelyekre Kaliforniából érkezett megkeresés. Megvették a berendezéseket, de a vevő azt kérte, hogy dolgozzak neki, azaz készítsek lézeres bemutatóra alkalmas berendezéseket. Egy évig csak e-mailen érintkeztünk. Telefonon sem beszéltünk, mert az angoltudásom is gyenge volt, és a telefonálás drága. A partner cég hamarosan átlépett egy méretet, például egy alkalommal a Red Hot Chili Pepers-koncert lézeres show-ját végezte. A technikája megvolt, de a szellemi tudása nem követte a fejlődést. Arra kért, hogy látványterveket, műsorokat készítsek. Volt, hogy hétfőn arra ébredtem, hogy szerdán repülök az USA-ba, mert egy tízperces programot kell elkészíteni és levezényelni. A kinti partner azt mondta, hogy gondolkozzak el: küldi a jegyeket a családomnak és költözzünk ki. Kész egzisztenciát ajánlott odakint – emlékezett vissza Kovács Tamás.
 
Inkább itthon maradtam, mert Kiskőrösről is lehet a munkát végezni. Szinte ingajárattal jártam ki az USA-ba. A Hard Rock Hotels-projekt az idén keresett meg. Floridában egy gitár alakú, 135 méter magas szálloda épült fel, több mint 400 milliárd forintból. Az épület gitáralakjának a nyakát nem sikerült megtervezni. Az ugyanis legalább 80 méter magas lett volna. Klasszikus lámpával nem lehetett jól elkészíteni a húrok kivilágítását. Szétnéztek az építők a lézeres piacon. Két ismert céget kerestek meg, de azok nem oldották meg a problémát. Végül rám találtak. A kihívás nagy volt. Nappal negyven fok, óránként esik az eső, a sós levegő megeszi a szerkezetet. Hat hónappal voltunk a megnyitó előtt, amikor beesett a felkérés a Hard Rock Szállodát építtető cégtől.

Az építkezésen 113 projektvezető közül a látványért felelős vezető keresett meg, és a Lasershow Hungary International Kft.-t, amely a tulajdonom, megbízást kapott.

gitarhur

Kértek egy prototípust lézerberendezésből. A kollégáim és Karajos Pál kecskeméti fejlesztőmérnök segítségével készült el a gép. Kimentünk június 10-én néhány napra Floridába. Összeraktuk a gépet, bekapcsoltuk, és tíz perccel később jött a hívás, hogy megrendelik. A lézerrel létrehozott gitárhúr fénye lényegében kimegy a világűrbe. Október 24-én adták át a szállodát. Napi 12 órát működik a kiskőrösi berendezés. Ha egy cég minden évben fejlődik egy lépést, akkor mi hatot léptünk előre – mondta el a projektről Kovács Tamás, akinek cégében rajta kívül három alkalmazottja dolgozik. A szálloda átadása óta Sting és Madonna is fellépett ott. Az együttműködés tovább folytatódik a Hard Rock-lánccal. A gitáros épület egy franchise jellegű projekt, még több ilyet építenek a világon.

Eric Clapton gesztusával indult


Eric Clapton rockzenész annak idején a még egyetlen londoni Hard Rock Cafénak ajándékozta kedvenc gitárját.

Ez a gesztus tette le a mai Hard Rock-birodalom alapköveit.

A ma már floridai székhelyű és az ottani seminole indiánok tulajdonában levő Hard Rock International a világ 74 országában üzemeltet 185 éttermet, 27 luxusszállodát és 12 kaszinót. A Hard Rock tulajdonában van a zenei világ legnagyobb pop-rock emléktárgygyűjteménye, több mint nyolcvanezer ereklyével. A Hard Rock Hotel a floridai Hollywoodban épült. A város Florida 12. nagyvárosa, Miami szomszédságában található, lakossága 153 ezer fő.

(Forrás: baon.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek