Nyomtatás

Sztárfellépők a debreceni Campus fesztiválon

348

Immár a tizenötödik Campus Fesztiválra készül Debrecen. Ebből az alkalomból szinte napra pontosan 12 évvel az első látogatása után Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőre. Az 1920-as évek jazzhangzását elektronikus zenével vegyítő ‘electroswing’ stílus elsőszámú úttörője zenekarával, július 21-én érkezik a jubileumi Campusra.

Ausztria legismertebb művészének külföldi karrierje Magyarországon indult el, azóta évről-évre eljön hazánkba, ráadásul nem először jár Debrecenben, 2011-ben már a fesztivál nagyszínpados fellépője volt. A Campusra látványos, vizuális élményekben gazdag, lélegzetelállító műsorral készül, melyhez tökéletesen eredeti és összetéveszthetetlen hangzás, jellegzetes zenei világ párosul majd - közölte lapunkkal a Visit Debrecen.
Ezzel kialakult a Campus idei nagyszínpadának headliner-sora, Parov Stelar mellett a német sztár-dj Robin Schulz, valamint a sanzon, a jazz és a soul stíluskeverékében utazó francia díva, ZAZ is az idei fesztivált erősíti. Mindkét előadó listavezető, slágereiket milliók követik és hallgatják világszerte, Schulz július 20-án, míg Zaz július 22-én lép fel a fesztiválon.

pavl2

A világsztárok mellett néhány további izgalmas nemzetközi előadó neve is nyilvánossá vált. A Campuson lép fel André Tanneberger - közismert nevén ATB - a német DJ fenomén, aki a '90-es évek óta folyamatosan a nemzetközi elektronikus zenei szcéna elitjébe tartozik. Jön Kelet-Európa legőrültebb rappere, az észt származású Tommy Cash, az ukrán stoner-rock ikon Stoned Jesus zenekar, a technot élő hangszerekkel és pszichedelikus rockkal és blues-zal vegyítő angol Kerala Dust, valamint a dance-díva Minelli, aki 2021-ben a ’Rampampam’ című slágerével azonnal feliratkozott a nemzetközi slágerlistákra.

A Campus Fesztivált idén tizenötödik alkalommal rendezik meg, a jubileumi évre a szervezők számos extrával és meglepetéssel készülnek. A hat legnagyobb zenei programhelyszín felhozatala immár napi bontásban elérhető, ebből is kirajzolódik, hogy a Campus a legváltozatosabb és legbevállalósabb zenei kínálatú fesztivál lesz, amely a populáristól az undergroundig minden ízlést kielégít. Tavalyhoz hasonlóan önálló színpadot kap a Z generáció kedvenc stílusirányzata, a hiphop, a rap és a trap világa. Egyedülálló módon kiemelt helyszínen várja a látogatókat a rock- és metalzene a hazai színtér állócsillagaival, élő rock-, metal- és blueslegendákkal és új tehetségekkel. A csemegékben bővelkedő zenei kínálat mellett az egyéb művészeti ágak iránt érdeklődők sem fognak unatkozni, összesen négyszáznál is több program szerepel a kínálatban.

| Forrás és fotó: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

További hírek, tippek