Nyomtatás

Két hét múlva VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

462

Kilencedik alkalommal rendezik meg a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót, amely az elmúlt tíz év alatt a visegrádi négyek legjelentősebb kulturális eseményévé vált. Június 23. és 26. között Nagymaroson a cseh, szlovák, lengyel és magyar színházi élet izgalmas produkcióit tekinthetik meg az érdeklődők.

A fesztivál különlegessége, hogy a zenei programok mellett a kortárs színház és utcaszínház, valamint a Dunakanyar csodálatos természeti környezete is kiemelt fókuszt kap a program összeállítása során.
„A célunk, hogy családbarát fesztiválként minél szélesebb körnek nyújtsunk izgalmas programokat. Idén először egy világsztár, a brit Morcheeba koncertezik a Dunakanyarban. Színházi előadásaink a visegrádi négyek izgalmas kőszínházi és kortárs utcaszínházi produkcióiból kerülnek ki, de bábszínházi előadások és VR-színház is színesíti a kínálatot. Napközben természetjáró túrákat szervezünk, és a legkisebbeket is izgalmas kikapcsolódási lehetőségek várják. Mindemellett a művészeti egyetemek hallgatóit megszólítva, a fesztivál első alkalommal ad helyet a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzáró eseménynek” - emelte ki Kis Domonkos Márk, a fesztivál igazgatója.

Idén a VéNégy Fesztivál négy színpadon, több mint 50 zenei programmal minden eddiginél színesebb zenei élményt kínál. A hazai zenélet krémje képviselteti magát, fellép többek között a Halott Pénz, Tankcsapda, Vad Fruttik, Bohemian Betyars, hiperkarma, Konyha, Elefánt, Platon Karataev, Ferenczi György és a Rackajam, Carson Coma, Irie Maffia, de érkezik Ausztriából a Russkaja, Lengyelországból a Cheap Tobacco, Csehországból az I Love You Honey Bunny, valamint Szlovákiából a 7PM Band. A VéNégy színpadon a Hangfoglaló Program díjazott csapatai – többek között a Hűvös, a HOCUSPONY, Yewo, Laiho, Damara, Zaekar – is koncerteznek. A fesztivál legvadregényesebb helyszínén, a VéNégy Parton pedig akusztikus zenekarok és dj-k váltják egymást.

Színházjeggyel koncertre is

Június 23-án a Nemzeti Színház Fodrásznő című előadása nyitja a fesztivált, ahol a négy nap alatt 20 színházi programból válogathatnak a látogatók. Június 24-én a nyitrai Andreja Bagara Színház Örkény István Egyperces novelláin alapuló A remény hal meg utoljára című előadása lesz látható Peter Oszlík rendezésében. Ezt követően a cseh Moravské Divadlo Olomouc színház egy 5 táncelőadásból álló modern balett produkcióval érkezik, amelyet a Kijevi Balett közreműködésével külön a fesztiválra készítenek. A zárónapon mutatja be a lengyel Song of the Goat Theater William Shakespeare egyik legvéresebb és legerőszakosabb tragédiája, a Titus Andronicus által inspirált "Andronicus-Synecdoche" című előadását. A fesztivál szervezőinek célja, hogy minél többen részt vegyenek a színházi programokon, ezért a kedvezményes színházjegy megvásárlásával az előadás megtekintését követően a koncertek is látogathatóak.

A VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón mutatkozik be elsőként a Szárnyas Szarvas Utcaszínház, amely látványos előadásaival tovább színesíti a fesztiválprogramot. Közép-Európa egyedülálló hőlégballonos előadásával várja nézőit az Artprom cseh utcaszínház társulata, illuzionista show-val érkezik a Kaukliar Szlovákiából, Lengyelországot a Teatr Snow társulat képviseli, míg hazánkat az Ars Sol Luna, akik a Bosch projekt című előadásukat hozzák Nagymarosra.
Közös kulturális értékek-célok, veszprémi fellépők, szívesen látott vendégek a visegrádi országokból: a közös pontok miatt döntött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, hogy részt vesz az idei VéNégy Fesztiválon. A fesztivál TheaterWagen elnevezésű helyszínén a VEB 2023 EKF szervezésében gyermekeknek szóló előadások, koncertek és készségfejlesztő játékok várják az érdeklődőket. A Hangjáték, az Örömdobolás Francia Danival, a Kabóca bábszínház két produkciója, valamint a Kijube zenekar koncertje már az idén is hívják a fesztivál vendégeit Európa 2023-as Kulturális Fővárosába, Veszprémbe és a 116 csatlakozott településre.

v4d2

Konferencia és színházi workshop

Június 24-én az ÁRTÉR elnevezésű helyszínen rendezik meg a Recharging Culture nemzetközi konferencia a V4 országok kulturális szakembereinek részvételével. Az eseményen azt fogják vizsgálni, milyen strukturális és finanszírozási modellek léteznek az egyes országokban, valamint nemzetközi szinten.
Hagyományteremtő céllal, a fesztivál első alkalommal ad otthont a VéNégy Fesztivál és Művészeti Évzárónak. A rendezvény célja, hogy hosszútávon egy erős közösség alakulhasson ki a színművészeti, táncművészeti, képzőművészeti, MOME-s és zeneművészeti egyetemi hallgatók között, akik minden évben együtt, egy 4 napos összejövetellel, közös bulival zárják a tanévet. Az ÁRTÉR elnevezésű helyszínen napközben nyári szabadegyetem keretei között szemináriumokkal, beszélgetésekkel is várják a hallgatókat. A szabadegyetemen többek között L. Simon László a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és Rátóti Zoltán, a Színház és Filmművészeti Egyetem Rektora is előadást tart.

Idén sem maradhat el a színházi workshop a VéNégyen. A visegrádi négyek országainak meghívott művészei, június 16. és 30. között dolgoznak majd közösen. A műhelymunka vezetője Juraj Bielik, a nagyszombati Ján Palárik Színház művészeti vezetője lesz. A workshop témáját Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója adja. A résztvevők nemzetközi szakemberek közreműködésével dolgozzák fel a költő életpályáját és műveit, reflexiókat és válaszokat keresve jelenünkre.
Június 23. és 26. között Nagymaroson minden eddiginél több programmal és helyszínen várják a fesztiválozókat. Akik egy igazi családbarát fesztiválra vágynak vízparti környezetben, de mégis közel Budapesthez, azoknak érdemes a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót választani.
További információ, jegyek: https://venegyfesztival.hu/program/

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek