Nyomtatás

Indul a jegyértékesítés a Müpa 2022/23-as évadának programjaira

434

A Müpa a következő évadban is a világ vezető zenekaraival, karmestereivel és szólistáival várja az érdeklődőket.

A nézők az elmúlt hetekben az intézmény által kínált bérletek közül választhatták ki kedvenceiket, most azonban már külön-külön is megválthatják belépőiket az egyes előadásokra és koncertekre – a kínálatban ráadásul már nem csupán klasszikus zenei ínyencségeket találnak, de számos újonnan meghirdetett program is elérhetővé válik, köztük a nemzetközi és hazai jazzélet, a könnyű- és világzenei színtér olyan jeles képviselőinek koncertjei, mint a Harcsa Veronika & Gyémánt Bálint Quartet, Kozma Orsi, a Hot Jazz Band, az Anima Sound System, Joep Beving, a Kings of Convenience, Melody Gardot, Makaya McCraven vagy épp Dianne Reeves.

A Müpa 2022/23-as évada is felejthetetlennek ígérkező hangversenyeket tartogat a klasszikus zene kedvelőinek; Riccardo Chailly a Filarmonica della Scala, Andris Nelsons a Bécsi Filharmonikusok élén érkezik, a Mahler Kamarazenekart Daniele Gatti vezényli, az Amszterdami Concertgebouw Zenekarát pedig Fischer Iván dirigálja majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A világszerte elismert zongoraművész, Yuja Wang a Lipcsei Gewandhaus Zenekarával, Viktoria Mullova hegedűművész a svájci Suisse Romande együttesével, az egyedülálló ütőhangszeres zseni, Martin Grubinger pedig a Luxemburgi Filharmonikusokkal lép fel. Az évad művészét, Boldoczki Gábor trombitaművészt négy koncerten is láthatja-hallhatja a nagyérdemű, az évad zeneszerzője, Varga Judit művei ugyancsak négy alkalommal csendülnek majd fel.

A könnyedebb műfajok rajongóit sem érheti csalódás a kínálat láttán; a hazai és nemzetközi jazz- és popszcéna kiválóságai lépnek színpadra a szezonban. About Time című új lemezét mutatja be a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint nevével fémjelzett kvartett, Kozma Orsi egy emlékezetes produkció erejéig Barbra Streisand bőrébe bújik, a Hot Jazz Band szédületes bulival pótolja a pandémia miatt elmaradt 35 éves jubileumát, az elektronikus tánczene több mint negyedszázada meghatározó, eklektikus stílusáról ismert formációja, az Anima Sound System pedig a szerelem örök témáját feldolgozó nagyszabású színpadi esttel készül.

Koncertet ad az online zenei térben ismertté vált, minimalista, melankolikus dallamaival milliókat meghódító holland zongorista, Joep Beving és az akusztikus popzene egyik legnagyobb hatású 21. századi művelőjeként számontartott norvég popduó, a Kings of Convenience is. Az egyedi hangszínével, érzékeny előadásmódjával és lebilincselő színpadi jelenlétével hódító Melody Gardot régebbi dalaival és új lemezeiről válogatott műsorral tér vissza a Müpába, csakúgy, mint a jazztörténet élő legendájaként tisztelt, ötszörös Grammy-díjas Dianne Reeves, aki két korábbi budapesti koncertje után harmadszor is minden bizonnyal megbabonázza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönségét.

Az édesanyja révén magyar származású, „ütemtudósként” aposztrofált, különböző műfajok között magabiztosan navigáló Makaya McCraven felszabadító erejű produkcióját viszont először élvezheti a Müpa közönsége. A Blue Note-nál megjelent új albumával érkező dobos és zenekara koncertje erősen ajánlott a grúvos, hiphopos lüktetésű, friss avantgárd jazzt kedvelőknek.

Az egyes előadásokra, valamint a Müpa újonnan bejelentett programjaira elsőként a Müpa+ hűségprogram tagjai válthatják meg belépőiket. Platina szinten május 17-én, kedden 10 órakor, arany szinten 18-án, szerdán, ezüst szinten 19-én, csütörtökön 10 órától veszi kezdetét az elővásárlási időszak, alapszinten és a nagyközönség tagjai számára pedig május 20-án, pénteken 10 órától nyílik meg a jegyvásárlási lehetőség a Müpa jegypénztáraiban és online, a mupa.hu weboldalon.

További információk és a Müpa 2022/23-as évadának már elérhető programjai:

https://www.mupa.hu/jegyek-berletek/berletbontas-2022-23

| Esemény Menedszer

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek