Nyomtatás

Nyárköszöntő futóverseny a Zselici Csillagparkban

281

Május 28-án háromféle táv, ajándékok, vadpörkölt és a somogyi erdő kincsei várja a futókat és az érdeklődőket a hatodik futóversenyen a zselici Ropolyi tónál (Bőszénfa), Kaposvár közelében.

A nevező sportolók három táv között választhatnak: váltóban vagy egyéniben lehet futni a félmaratoni távot, míg a futással csak ismerkedők a 3,8 km-es bátorító távval próbálkozhatnak, s az idén közkívánatra 10 kilométeren is megmérettethetnek a futók - közölte lapunkkal a SEFAG.

4 ponton lesz frissítés, minden nevező kap értékes rajtcsomagot és befutó érmet is. Az egyes kategóriák helyezettjei pedig izgalmas ajándékokért küzdhetnek.

Tavaly óta korosztályi kategóriákat is bevezettek: így a 12 év alattiak, a 12 és 14 év közöttiek és a 14 év felettiek külön díjazásban részesülnek, nemenként.

A megfáradt futókat vadpörkölt és langalló is várja a célban a Ropolyi tónál.

A kísérőket, szurkolókat a versenyközponttól mindössze 1,5 kilométerre lévő Zselici Csillagvizsgálóban érdekes csillagászati programok várják.

A korábbi években a csodálatos időjárás lehetővé tette a piknikezést és a napozást, valamint a kirándulást, az erdői kincseinek felfedezését – erre az idei évben is lesz lehetőség.

A nevezéssel és a program részleteivel kapcsolatban további információ található a Zselici Csillagpark honlapján.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek