Nyomtatás

Különleges táborokról szól majd az idei vakáció

493

Őrült tempóban közelít a nyári vakáció, így a táborok kiválasztása is felkerült a szülők teendőinek listájára. Idén a klasszikus táborok mellett több különleges és extrém vakációs program is fogadja a bevállalós gyerekeket, a Táborfigyelő vezetőjétől kérdeztük, mik az idei nyár újdonságai.

Meglepő, meghökkentő és szuper izgalmas lehetőségek!

A gyerekek elkezdtek visszaszámolni, ugyanis alig több mint két hónap múlva megkezdődik a nyári szünet. A vakációra a szülők is készülnek, a január közepén már elindult táboros előfoglalási időszakot követően április közepétől már nagyüzemben kell foglalni a táborokat a gyerekeknek, ha jó áron minőségi vakációs lehetőséget szeretnénk találni. A táborkínálat elképesztően széles, rengeteg tábor közül lehet választani, és az idei év több újdonságot is hordoz magában.

„Közel 600 táborturnus közül tudnak választani szülők és gyermekeik a Táborfigyelőn, amire szükség is van, ugyanis idén jóval többen foglalnak tábort, mint az előző években. A jelentkezések számának nagy arányú növekedése együtt kell járjon a táborok számának növekedésével, ugyanis tavaly egyes táboroknál már várólistákat kellett állítani. Ezt elkerülhetjük idén, a táborok felkészültek a rohamra. Az érdekesség 2022-ben a tábortémák tekintetében van.” – mondta el Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője.

Tóth szerint a klasszikus sportos, idegen nyelvi, kézműves vagy lovas témák mellett egyre több különleges tábor közül választhatnak a gyerekek.

„A táborok igyekeznek minden gyermekigényt kielégíteni, így akár a tábor helyszínében, akár tematikájában próbálnak olyan különleges, olykor extrém újdonságot felmutatni, amivel az ilyen vakációs lehetőségekre nyitott táborozókat is el tudják érni. Idén ilyen táborból több van, mint az elmúlt években, és sok szülőtől halljuk, hogy bár a mi gyerekkorunkban is lehetett volna így vakációzni!” – mondta el a Táborfigyelő vezetője.

A kínálatot átböngészve meghökkentő és igazán érdekes új helyszíneket, témákat is találni, lássuk a legérdekesebbeket!

Élj fákon, mint Robin Hood!

tabo2

Egy andocsi táborban nem csak a program különleges, de a táborhelyszín is. A táborozók fákon laknak, ahogy Robin Hood és csapata, ezt az álmot a vakációban megélhetik a gyerekek, akik elmennek a táborba, és birtokba veszitek a „grundot”. A szövevényes légbeli táborhelyszínen akár minden nap más útvonalon juthat el a csemeténk a saját szobájából a társaihoz.

Még a NASA-nál dolgozók gyerekei sem mondhatják el magukról…

…, hogy már nyomtattak igazi, mozgásképes humanoid robotot és annak minden alkatrészét. „A 3D konstruktőrök táborában kitanulják a gyerekek a 3D modellezést, szkennelést, 3D nyomtatást, anyagismeretet, 3D tervezést, mechanikát és gépkezelést. Mert nyomtatni az emberi testbe ültethető szervektől a Schwarzenegger-féle terminátor szemgolyóján át a lakóházakig bármit lehet. Mondjuk, jó, ha értesz is hozzá…” - állítja a táborleírás. A Kecskeméten megrendezett vakációs lehetőségen résztvevő gyerekek olyan világszínvonalú technológiai tudással gazdagodhatnak, ami jelenleg az egyik legkeresettebb kompetencia a földtekén. Ajánlják minden gyereknek, aki inkább lenne élenjáró alkotó, mint csupán végfelhasználó és fizető vásárló.

Szülők! Egy hónap nyugalom!

tabo3

Egy pilisi katonai táborban indítanak klasszikus egyhetes táborokat, de ezenfelül lehet jelentkezni egy hónapos turnusokra is! Sőt a jelentkezők nagy része ezt választja, egy hónapot tölt egyhuzamban az adott katonai táborban a gyermek a vakációból, és a képzés során mind elméleti, mindt gyakorlati képzésben részt vesz, ahol elsajátíthatja a „katonai alaptan” elnevezésű tankönyvben összegyűjtött alapokat, melynek elvégzése után a visszatérő kadétok mind rangban (tisztesi), mind beosztásban (rajparancsnoki) előrejutási lehetőséget kapnak! A táborban az egységes és katonás megjelenés érdekében a táborozók terepszínű gyakorlóruházatot, a hozzá tartozó Barett sapkát és a katonai bakancsot viselnek.

További extrém és érdekes példák

A fentiek mellett idén a vakációban a gyerekek kipróbálhatják és megtanulhatják a focit és a golfot ötvöző footgolfot, olasz és angol nyelven történő portréalkotó művészeti táborban vehetnek részt, ahol a rajzolástól, festéstől egészen a szobrászatig választhatnak, hogy miként készüljön portré. Mindemellett tanulhatnak a vakáció ideje alatt a gyerekek YouTube videókészítést, megismerkedhetnek a mesterséges intelligencia adta lehetőségekkel, és akár gyermek-kutya kommunikációs tanfolyamon is részt vehetnek.

| Esemény Menedzser

 

 

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek