Nyomtatás

A Strand Fesztivál jövőre visszatér Zamárdiba

361

Továbbra is fesztiválvárosként marad a térképen Zamárdi. Az itt élők és a nyári vendégek többségi akaratának engedve ugyanis a Balaton Sound után a Strand Fesztiválra is igent mondott a dél-balatoni kisváros önkormányzata.

Fesztiválvárosként aposztrofálja évek óta a sajtó az alig több mint 2400 állandó lakossal rendelkező Zamárdit, amely egy-egy nyári napon a lakók akár tízszeresét is meghaladó nyaralóval büszkélkedhet.

A balatoni kisvárost 2007 óta tartják számon a nemzetközileg is jegyzett turisztikai és könnyűzenei attrakcióknak helyet adó fesztiválhelyszínek sorában. Az utóbbi időben azonban többször is felröppent a hír, hogy az önkormányzat nem ad többet engedélyt a két nagyszabású helyi fesztiválnak, a Balaton Soundnak és a Strand Fesztiválnak.

Mivel azonban a Balaton legnagyobb szabadstrandján rendezett fesztiválok szervezőinek, az ott fellépő, nyaranta visszatérő zenekaroknak, a programok látogatóinak és magának a település lakóinak is érdeke, a kisváros képviselő-testülete szeptemberben mégis úgy döntött, továbbra is helyet ad a Balaton Soundnak. Ezt megelőzően helyi népszavazást tartottak arról, hogy maradhat-e a fesztivál Zamárdiban, és a résztvevők túlnyomó része igent mondott.

November elején pedig arról is döntött a képviselőtestület, hogy "visszaengedi” a múlt nyáron már a világosi Club Aligában 10 nap alatt, két turnusban megtartott Strand Fesztivált is.

Az állami hozzájárulással együtt a fesztiválturizmus 2019-ben több mint 350 millió forint idegenforgalmi adóbevétellel (ifa) növelte Zamárdi önkormányzatának számláját, ezen kívül pedig 75 millió forint bérleti díj és jelentős összegű iparűzési adó is gyarapította a város költségvetését – válaszolta kérdésünkre a település polgármestere, Csákovics Gyula.

A Covid-járvány sújtotta 2020-ban – többnyire ugyanennek a szektornak köszönhetően – 90 millió forint ifa folyt be a város költségvetésébe. 2021-re 150 millió forint idegenforgalmi adót tervezett a város, ebből eddig 100 millió folyt be. Hogy mekkora adóbevétellel számolhatnak 2022-ben, arra még korainak tartotta a válaszadást a polgármester.

A helyi magánszálláshely-kiadók véleménye megoszlik az önkormányzati döntésről. Egy részük azzal érvel, hogy a fesztiválozó fiatalok nem az apartmanokban vagy a panziókban bérelnek szállást, hanem a fesztivál helyszínén sátoroznak, sok nyaralótulajdonost pedig „zavar a fesztiválzaj."

Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy a Strand Fesztivál az utószezonban legyen.

Jövőre augusztus 18. és 21., 2023-ban augusztus 23. és 26., 2024-ben augusztus 22. és 25. között foglalhatják el a fiatalok az üdülőhely 3000 méter hosszú területét.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek