Nyomtatás

Sárvárról indul hazánk első gravel bringás eseménye

363

A kavicsos, erdei terepen történő kerékpározás az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert külföldön, egy-egy ilyen esemény több száz fős tömegeket mozgat meg - tájékoztatta lapunkat a program főszervezője, a Vidéki Értékturizmus Kft.

2021. július 31-én rendezik meg Magyarország első kerékpáros gravel eseményét Sárváron. A ’gravel’ szó jelentése kavics, sóder, vagyis ez a név egy olyan biciklis műfajt takar, ahol elsősorban jó minőségű kavicsos, erdei úton haladnak a résztvevők. Ez a stílus az elmúlt években rendkívüli népszerűségre tett szert külföldön, egy-egy ilyen esemény több száz fős tömegeket mozgat meg. Ezek ismeretében hatalmas dolog, hogy az első ilyen eseménynek Vas megye, azon belül pedig Vasvár és környéke, valamint Sárvár és környéke adhat otthont. A helyszínekben sok a közös, így például a természeti adottságok (Rába, szőlőhegyek) és a kultúra (várak, hagyományok), ezt a hangulatot szeretnék a szervezők a résztvevő versenyzőknek is átadni, erre az útvonal kialakításánál is figyeltek.

A két fő versenyszám a 90 km-es, illetve a 120 km-es kategória, melyek hosszukat, illetve a tájra jellemző dombok miatt nehézségüket tekintve is kiemelkedőek. A táj, a terepviszonyok és a versenyszellem az ország különböző pontjairól vonzza ide a profi és félprofi bringásokat, akiket a helyi bringás közösség egészít ki. A könnyebb, esetleg családi élményt keresők számára indítanak egy 35 kilométeres távot is, amely Vasvárról indul, és a többi versenyszámmal együtt ide is érkezik, a vasvári Szentkút Színpadhoz.

A célban finom falatokkal, remek hangulattal várják a befutókat, ahol a Szentkúti ősbükkösben bárki megpihenhet vagy fotózkodhat az egyedi, helyi keramikus által készített befutóéremmel a nyakában.

Az első rendezés dacára szép számmal érkeztek nevezések, közel 70 versenyző fog rajthoz állni. A rajt a 120-as kategóriában reggel 9-kor, a 80-as kategóriában 9.30-kor lesz a Sárvár Arénánál.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek