Nyomtatás

Idén újra lesz karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

746

Amennyiben a pandémiás helyzet és a kormányzati intézkedések lehetővé teszik, újra megrendezik a karácsonyi vásárt a Vörösmarty téren. A Budapest Brand Nonprofit Zrt. ezért nyílt pályázatot hirdetett a november 19.–december 31. között megrendezésre kerülő eseményre.

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár évtizedek óta a fővárosi adventi időszak egyik kiemelt attrakciója, amely során a korábbi években közel nyolcszázezer látogató válogatott a hazai kézművesek termékeiből. 2019-ben a Ryanair légitársaság a budapesti karácsonyi vásárt Európa legjobb ünnepi forgatagai közé választotta.

Tavaly azonban a járványhelyzet miatt a vásárokat nem tartották meg, ezért a Budapest Brand nZrt. új és egyben rendhagyó online platformmal segítette a Magyar Kézműves Szövetség mestereit, iparművészeit és kézműveseit – emlékeztet a a főváros turisztikai szervezete.

Idén azonban a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapest Brand nZrt. újra megkezdte Budapest karácsonyi forgatagának szervezését.Már várják a hazai kézművesek, népművészek, iparművészek, dizájnerek és innovatív kézműves alkotók jelentkezését is, egészen augusztus 9-én déli 12 óráig – jelezte szerkesztőségünknek a szervezet.

A pályázattal a szervezők megjelenési lehetőséget szeretnének teremteni olyan hazai alkotók és művészek számára, akik saját készítésű minőségi, egyedi termékeikkel hozzájárulnak a Vörösmarty téri karácsonyi vásár sikeréhez. A kiírásban az is szerepel, hogy olyan termékekkel lehet pályázni, melyek népművészeti, iparművészeti, dizájner vagy innovatív kézműves manufaktúrából származnak, előállításukra Magyarországon került sor, továbbá amelyek kötődnek az adventi és karácsonyi ünnepkörhöz vagy ahhoz méltó minőségi kézműves árunak minősülnek.Az elmúlt év nehézségei után a szervezők azzal segítik a kézműveseket, hogy az idei karácsonyi vásár bérleti díját a két évvel ezelőtti, 2019-es árakon tartják, ráadásul az inflációval sem emelik meg a fizetendő összeget.

A pályázatra online, a budapestikaracsony.hu/kezmuves-palyazat-2021 weboldalon lehet jelentkezni.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek