2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Események

"Fölfelé" bővül a Madách Színház – színházi estek jönnek a háztetőn

2020-06-29 896

Szirtes Tamás a közönségnek a színházélmény mellett a biztonságérzetet is vissza akarja adni, 70 fős játszóhely létesül a teátrum tetején.

A Madách Színház júliusban és augusztusban is várja közönségét, duettkoncerteket rendeznek új játszóhelyükön, a Madách Tetőteraszán.

"Rendkívül boldogok vagyunk, hogy a színházak végre működhetnek. Nagyon régen vártuk ezt. A Madách eddig is rengeteg akciót hajtott végre, elindítottunk egy online színházat, de azért az igazi mégiscsak az élő kapcsolat a nézőkkel" – lelkendezett a teátrum igazgatója az InfoRádióban.

Szirtes Tamás elmondta, bár megnyithatnák már a színház belső tereit is, de csodálatos adottságként a színháznak van egy különleges tetőtere, amely egy "nagyvárosi, romantikus tetőtér a házak között a Hársfa utcában, rendkívül szép, hangulatos, nagy terület", színházi játszásra még nem használták – eddig.

"Arról van szó, hogy

az embereket vissza kell szoktatni a színházba,

vissza kell nekik adni a színház varázsát, másrészt a biztonságérzetüket is valamilyen módon segíteni kell, ez pedig ideális megoldás" – mondta a tető játszóhelyként való bevonásáról Szirtes Tamás.

Július 2-án indulnak a tetőkoncertek, a területet pedig fedhetővé is teszik, így a szemerkélő eső nem lesz akadály.

Az ismert duetteket a színház musicalrepertoárjából szedik össze, a hét legismertebbet Az operaház fantomjából, a Nyomorultakból, a Mamma miából és például a Rocksuliból emelik ki. Mindegyik darab főszereplőpárosa lép majd fel a "Színház, szerelem és..."-esteken. Látható-hallható lesz mások mellett Miller Zoltán, Dolhai Attila, Gallusz Nikolett és Szemenyei János, összesen 14 művész.

A közönség férőhelyeinek száma 70.

(Forrás: infostart.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details