2020. június 1., hétfő - Tünde

Események

Bezártak az állatkertek, szomorkodnak a szurikáták

226

Az emberek közötti távolságtartás kötelezettsége nem hagyja érintetlenül az európai állatkerteket sem.

A német állatkertek vezetői Angela Merkel kancellártól kértek 100 millió eurót, hogy a koronavírus-járvány közepette is gondoskodni tudjanak az állatokról. A látogatók elmaradása miatt nincs bevételük az állatkerteknek, a nagyobb parkok hetente félmillió eurós bevételtől esnek el, ráadásul néhány állatnak hiányoznak a látogatók. „Néhány állat, mint például a szurikáták vagy a törpemongúzok általában rám se hederítenek, de mióta nincsenek látogatók, folyton figyelnek” – mondta az Opel állatkert igazgatója, Thomas Kauffels.

A Regent’s Parkban lévő londoni állatkert 1828 óta a szakemberek, és 1847 óta a nagyközönség számára is nyitva áll. Eddig egyedül a II. világháborúban zárt be kormányzati utasításra, de nem sokkal utána újra megnyitott, hogy javítsa a londoniak hangulatát. „Most nagyon nagy itt a csend, mert az állatkertünk bezárt, ami elég fura, mert normál esetben itt zsonganak a különböző emberek” – mondta az egyik gondozó, tudósít a történtekről az euronews.com hírportál.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Szerszámosok gyöngyszeme!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2020 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Teljesen megújul jövőre a Mol Bubi közbringarendszer

Teljesen megújul jövőre a Mol Bubi közbringarendszer

More details
Indul a levendula szüret a Balaton mellett

Indul a levendula szüret a Balaton mellett

More details
Szabadtéri mozireneszánsz kultfilmekkel és online filmfesztivál világpremierekkel

Szabadtéri mozireneszánsz kultfilmekkel és online filmfesztivál világpremierekkel

More details
Ismét várja látogatóit a Skanzen

Ismét várja látogatóit a Skanzen

More details
Pünkösdtől újra várja a turistákat a világörökségi falu

Pünkösdtől újra várja a turistákat a világörökségi falu

More details
Hévízi turisztikai és városi vezetők filmszerepben

Hévízi turisztikai és városi vezetők filmszerepben

More details
Horvátország tíz ország előtt nyitja meg a határait egyszerre

Horvátország tíz ország előtt nyitja meg a határait egyszerre

More details
Csütörtöktől korlátozások nélkül utazhatunk Szlovéniába

Csütörtöktől korlátozások nélkül utazhatunk Szlovéniába

More details
Az online jegyvásárlás mellett, a helyszínen is lehet belépőt vásárolni a budapesti strandokra

Az online jegyvásárlás mellett, a helyszínen is lehet belépőt vásárolni a budapesti strandokra

More details