Nyomtatás

Matisse-kiállítás: meghosszabbítva

2022-10-18 390

Az eredetileg tervezetthez képest két héttel később, november 1-jén zár a Matisse-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

Az Henri Matisse. Gondolatok színe. Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlatot a június végi megnyitása óta eddig már több mint százezren látták. A több mint 150 művet felvonultató bemutató az első átfogó, reprezentatív kiállítás Magyarországon a francia mester műveiből - áll a közleményben. A párizsi Pompidou Központtal együttműködésben megvalósuló kiállítás nyolc kronologikus-tematikus szekcióban mutatja be Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen az ötvenes években készített művekig, az életmű olyan központi jelentőségű kérdéseit érintve, mint a vonal és a szín viszonya vagy az enteriőr és az alak összefüggései.

A Szépművészeti Múzeum kiállítása a matisse-i életmű műfaji sokszínűségét is megvilágítja, ugyanis a mintegy 30 festményen túl egyedi és sokszorosított grafikai alkotásokkal is találkozhat a közönség, valamint 17 szobor is helyet kapott a tárlaton. A kiállítás külön szekcióban mutatja be a művész késői fő művéhez, a vence-i dominikánus kápolnához készített monumentális üvegablakterveit. A Szépművészeti Múzeumban október 27-én El Greco műveiből nyílik nagyszabású kiállítás. Az összesen csaknem hetven művet bemutató tárlaton a látogatók több mint félszáz alkotást láthatnak majd a spanyol-krétai mestertől.

I Forrás:  turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek