Nyomtatás

21. Dental World, 2021. szeptember 17-18.

2021-08-10 1252

Az uniós árak közel negyedét fizetjük csak a fogászati kezelésekért a magánrendeléseken, köszönhetően annak, hogy Magyarországon olcsóbb a munkaerő és a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb.

Laczkó Tamás, a Dental World alapítója arról beszélt, nem véletlenül jár hazánkba rengeteg külföldi, mert még a repülőjegy árával együtt is olcsóbbak a kezelések. Hozzátette ugyanakkor, hogy a járvány miatt megállt a fogászati turizmus, ami komoly hatással van a piacra. Többek közt erről is szó lesz majd a 21. Dental Worldön Budapesten, a fogászati képzések egyik fővárosában.

Sokszor panaszkodnak arra a magyarok, hogy drágák a fogászati kezelések, holott európai uniós szinten még mindig a legolcsóbbak között tartják számon hazánkat: a legfrissebb adatok szerint az EU-s árak közel negyedét fizetjük csak magánrendeléseken.

Míg egy cirkónium fogpótlás ára Magyarországon átlagban 70 ezer forint, addig Nagy-Britanniában és Franciaországban megközelítőleg 200 ezer forintot is elkérnek érte, Németországban pedig a félmillió forintot súrolják a költségek.

Ennél is nagyobb a differencia, ha az implantációs fogpótlást vizsgáljuk: itthon átlagban 105 ezer forintból valósítható meg ez, míg a briteknél átlagban 374 ezer forintot, a németeknél és a franciáknál pedig 500 ezer forintnál is többet kell fizetni érte, ami ötszörös ár a magyarhoz viszonyítva.

Eltűntek a külföldiek, drágulhatnak a kezelések

Laczkó Tamás, a Dental World alapítója elmondta, az alacsony árak annak köszönhetőek, hogy nálunk sokkal olcsóbb a munkaerő, ráadásul a fogászati kellékeken lévő árrés is kisebb, mert a forgalmazók nem tudnák drágábban eladni azokat.

„Mindemellett Magyarországon nagyon magas színvonalú a fogorvosképzés, a legmagasabb uniós sztenderdeknek kell megfelelni. Ebből fakadóan rengeteg külföldi jött Magyarországra kezelésekre, mert még a repülőjegy árával együtt is sokkal olcsóbb, mint odakint. Sok esetben vesznek mintát Angliában fogsorhoz, ami aztán nálunk készül el, majd miután ideutaznak, már csak be kell ültetni azt” – magyarázta.

Megjegyezte azt is, a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében bevezetett korlátozások és határzárak miatt gyakorlatilag leállt a fogászati turizmus, ami érezhető hatással van a teljes magyar piacra.

„A külföldi vendégek elmaradása miatt jelentős a fogorvosok bevételkiesése, kifejezetten azoknál a szakembereknél, akik a fogászati turizmusra voltak korábban specializálódva. Ezzel egy időben az alapanyagok ára is érezhetően nőtt. A két tényező együtt pedig azt fogja eredményezni, hogy áremelkedés lesz” – értékelt Laczkó Tamás.

Budapestre látogatnak a legnevesebb fogorvosok

Budapest a fogászati képzések egyik fővárosa, világszinten is rangos helyen tartják számon.

dental
A szeptember 17. és 19. között zajló 21. Dental Worldre idén is a világ minden tájáról érkeznek tanulni és tanítani a fogorvosok. 2019-ben, a járványt megelőzően 52 ország fogorvosai képviseltették magukat Európa legszínvonalasabb eseményén.

Az idei évben 2+1 napos lesz a program. Az első két napon a HUNGEXPO-n kongresszusokkal, kiállításokkal, gyakorlati képzésekkel, esténként pedig közösségi eseményekkel várják az érdeklődőket, majd vasárnap online képzést szerveznek, ahol azoknak a szakembereknek lehet meghallgatni az előadásait, akik személyesen nem tudnak részt venni a rendezvényen.

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek