Nyomtatás

A Budapesti Fesztiválzenekar emlékkoncertet tart a koronavírus áldozatainak emlékére

2021-05-13 566

A május 26-i ingyenes emlékkoncertet a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg, ahol a Budapesti Fesztiválzenekar és egy erre az alkalomra összeálló kórus, Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adja elő. A koncertet aznap az RTL Klub-on is meg lehet tekinteni.

„A Budapesti Fesztiválzenekar zenészei és én első nyilvános koncertünket a hosszú lezárás után a Covid-19 áldozatai emlékének szenteljük. Wolfgang Amadeus Mozart Requiemjét adjuk elő, és az elhunytak családtagjait hívjuk erre a megemlékezésre”

– mondta Fischer Iván a május 26-i emlékkoncertről.

A Budapest Kongresszusi Központban megrendezett eseményen a részvétel ingyenes, de oltási vagy védettségi igazolványhoz, illetve a helyfoglalás visszaigazolásához kötött. A jelentkezéseket a zenekar honlapján, a bfz.hu/emlekkoncert oldalon várják, a helyeket a jelentkezés sorrendjében töltik fel.

„Mivel a koncertet számos országban közvetíteni fogják, és az RTL Klubon is látható lesz, reméljük, hogy azok a gyászolók, akik nem tudnak eljönni, otthonról követhetik a koncert közvetítését, és hogy nekik ezzel egy kis könnyebbséget szerzünk”

– tette hozzá Fischer Iván.

A híres gyászmisét kiváló szólisták tolmácsolásában hallhatja a közönség: többek között Elisabeth Kulman (mezzoszoprán), Megyesi Zoltán (tenor) és Cser Krisztián (basszus) lép majd a színpadra, egy külön erre az alkalomra összeálló kórus kíséretében, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.

„Mélyen együttérzek a Covid-19 járvány áldozataival. Már a számok is rettenetesek: a világ több mint hárommillió embert veszített el, mi Magyarországon majdnem 30 000 áldozatot gyászolunk. De a számok mögött emberek vannak, akik életük utolsó napjait nagyon szomorú körülmények között töltötték. Elzárva a világtól látogatókat se fogadhattak, és családtagjaiktól sem búcsúzhattak el. A hozzátartozóknak is leírhatatlanul fájdalmas lehetett, hogy a kórházakba nem léphettek be, és nem foghatták szeretett családtagjuk kezét életük utolsó pillanataiban” – nyilatkozta a BFZ zeneigazgatója.

(Forrás: fidelio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek