Nyomtatás

Nyitott Főzdék Napja huszonöt kisüzemi sörfőzdével - 2020. október 10.

2020-09-22 709

A Nyitott Főzdék Napján megnyitják a kapuikat a magyar kisüzemi sörfőzdék, hogy megmutassák magukat és söreiket a nagyközönségnek! Október 10-én egész nap változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak a hazai kisüzemek! Ezen a napon ott kóstolhatod meg a magyar söröket, ahol azok készülnek!

Az első alkalommal meghirdetett eseménysorozat célja, hogy az érdeklődők megismerjék a közvetlen környezetükben működő sörfőzdéket, illetve felhelyezzék azokat a saját gasztronómiai térképükre, így rendszeres látogatókká, vásárlókká válva támogassák a magyar sörkultúra fejlődését - közölte az MTI-vel a Nyitott Főzdék Napja főszervezője.

Knap Gábor emlékeztetett arra, hogy a kisüzemi sörfőzdék termékeik túlnyomó részét a vendéglátásban és a turizmusban értékesítik, a szegmens koronavírus-járvány miatti megtorpanása ezért nagyon nehéz helyzetbe hozta őket is.

A kisüzemek igyekeznek változatos, új csatornákon eljuttatni söreiket a fogyasztókhoz.

Ehhez járul hozzá a Nyitott Főzdék Napja is, melynek során a látogatók magukban a sörfőzdékben kóstolhatják meg a különböző sörtípusokat Győrzámolytól Budapesten és Magyarhertelenden át Hajdúböszörményig és Tokajig.

A rendezvény programhelyszínein a sörkóstolás és -vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére. A résztvevők közül ezen a napon több sörfőzde is bemutat új főzeteket, illetve helyi kistermelőket hívott meg, hogy a sör mellett kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhassanak a látogatók.

A Nyitott Főzdék Napja programjain a részvétel ingyenes, csak a fogyasztásért, illetve a kóstolókkal egybekötött főzdelátogatásért kell fizetni. A résztvevő sörfőzdék listája a nyitottfozdeknapja.hu honlapon érhető el.

Felhívjuk a programokon résztvevő vendégek figyelmét, hogy a vírushelyzet miatt a főzdetúrák során kötelező a maszk viselése! Ügyelj a biztonságos távolság tartására, az egyes helyszínek házirendjére és a vendéglátók kéréseire!

Időpont: 2020. október 10.
Helyszín: országosan több helyszínen
Információ: nyitottfozdeknapja.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek