Nyomtatás

FEHOVA, online, 2021. március 18-21.

2020-11-16 1368

“Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)

Kormány január 28-i tájékoztatása szerint a járványhelyzet miatt bevezetett korlátozások (melyek a rendezvénytartás tilalmát is magukban foglalják) március 1-ig meghosszabbításra kerültek.

Ezúton tájékoztatjuk kiállítóinkat és látogatóinkat, hogy a FeHoVa kiállítás a fizikai térben, a hagyományos keretek között nem kerül megrendezésre, kizárólag az online térben, virtuális kiállítás formájában valósul meg.

A Hungexpo Zrt. hosszú ideje dolgozik rendezvényeinek digitális megvalósításán. A jelenlegi rendkívüli körülmények között, az innovatív megoldásnak köszönhetően Magyarország legnagyobb vadászatot, horgászatot és fegyvereket bemutató kiállítása, a FeHoVa, továbbra is a vadászok és horgászok találkozó helye lesz, idén először a virtuális térben.

A kiállítás weboldalán elérhető online esemény díjmentesen lesz látogatható 2021. március 18-21. között.

Időpont: 2021. március 18-21.
Helyszín: online
További információk: fehova.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek