Nyomtatás

Hungarikum Liget épül a Népfőiskolán

2020-01-08 1326

Huszonöt hektáros területen épül a Hungarikum Liget Lakiteleken, a Népfőiskolán. Harmincmilliárd forintos kiemelt állami beruházás során valósul meg a magyar értékek kikötője, ahol minden mindennel összefügg.

Aki gyakran jár Lakiteleken, a Népfőiskola környékén azt láthatja, hogy gőzerővel folyik az építkezés. A Népfőiskola régi épületei mind megújultak, és sorra épülnek az új létesítmények a 25 hektáros területen. Így például elkészült már a Kincsem fogadó, a Zöldségfeldolgozó, az Antológia nyomda új épülete és az üvegházakban zöldség- és virágkertészet – sorolta lapunknak Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnöke. Elmondta, az egykori borászati kutatóintézet emlékére épült meg a Borkatedrális Bodonyi Csaba építész tervei alapján.

– Ez a minőségi magyar boroknak olyan szentélye, ahol valamennyi borvidéket bemutatunk. Szervezünk ide bormustrákat, borkóstolókat és tanfolyamokat. A Borkatedrálisban bortrezorokat is kialakítottunk. Ezeket bárki bérelheti és megfelelő módon tárolhatja benne saját borait, melyeket a helyszínen el is fogyaszthatnak a családi, baráti társaságok – részletezte a házigazda.

– A Hungarikum Liget tervezésekor arra törekedtünk, hogy egymáshoz illeszkedjen minden olyan terület, amelyek a turisztikai kívánságokat, a pihenést és az egészségmegőrzést szolgálják. A feltárt gyógyvízre épül a fedett gyógyfürdő, gyógyászattal és a négycsillagos Hungarikum Szállodával, melynek sajátossága, hogy mindegyik szoba egy-egy hungarikumról lesz elnevezve. A szobában pedig megismerhetik a vendégek a névadó hungarikumot is. A szálloda szomszédságában épül majd a Hungarikum Élményház, Kincstár, ahol interaktív kiállítás formájában mutatjuk be a magyar értékeket. Itt helyet kap egy kis Csillagda is. Ugyanakkor a szálló konferenciaterme különféle tanácskozások színtere lesz. Mindezek mellett épül az ezer személyt befogadó Kárpátia Rendezvényház, amely novem­bertől-márciusig a fogyatékossággal élők sportjának is a központja lesz, nyáron pedig számos Kárpát-medencei találkozónak, fesztiválnak, vetélkedőknek ad otthont – tette hozzá Lezsák Sándor.

– A Hungarikum Liget másik ékessége a Kincsem Lovarda, amely megfelelő hátteret, képzési lehetőséget biztosít a lovas polgárőröknek. Azt szeretnénk, ha az országban minél több ilyen fedett lovarda épülne, hogy tovább erősödjön a lovas polgárőrség és kiterjedjen az iskolai lovas oktatás. Itt lesz helye gyógyító, terápiás lovagoltatásnak is – mondta.

A lovardát a Nimród Szabadidő- és Tájpark veszi körül, ahol többek között egy zenepavilon is épült, a ligetben vendégeskedő és fellépő zenekarok próbahelyszíne lesz. A parkban egy olyan tanösvényt is kialakítottak, amely az Alföldre jellemző állat- és növényvilágot mutatja be. A park különlegessége a footgolf-pálya, amely Európában is egyedülálló. Ez a sportág alig tíz esztendős, de bővülő népszerűségnek örvend hazánkban is. A magyar csapat világbajnokságot is nyert.

– Azért szerettem volna ezt nálunk meghonosítani, mert nagyon jó közösségi játék, és jó a fogadtatása az idősebb korosztály, illetve a hölgyek körében is – érvelt Lezsák Sándor. Azt is elmondta, hogy a Hungarikum Ligetben egyszerre négyszáz embert tudnak elszállásolni.

– Az a sajátos lehetőségünk, hogy itt van négycsillagos, háromcsillagos, kétcsillagos szálloda, jurtatábor és kemping is fogadja 2023-tól a vendégeket. Igyekszünk ugyanis minden pénztárcának megfelelő lehetőséget biztosítani – mondta az alapítvány elnöke, aki arról is beszámolt, hogy a Hungarikum Liget különlegessége lesz a tiltott pálinkafőzők gyűjteményét bemutató kiállítás, amely tavasszal nyílik meg. Mellette pedig helytörténeti tárlat várja majd a látogatókat.

busA Hungarikum Liget egyik ékessége a Borkatedrális, amit Lezsák Sándor mutatott be kollégáinknak

– A Hungarikum Liget tartalmi részében egyre határozottabban jelenik meg a játék, melyek közösséget is kovácsolnak, mögötte pedig ott van az egészséges szenvedély és a kultúra is. Helyet adunk a sakkozóknak, a Rubik-kocka forgatóinak, a gombfoci, az ulti, a bridzs, a römi, és az origami szerelmeseinek. A rejtvényfejtőknek, a kispályás focinak, a tekbolnak, de még a labdazsonglőröknek is. Hiszen teremtődött itt egy csodálatos környezet, ahol szeretnénk minél több lehetőséget biztosítani a szabadidő hasznos és egészséges eltöltéséhez – fejtette ki Lezsák Sándor, aki azt is elmondta, hogy a Hungarikum Ligetet a Nemzeti Művelődési Intézet teszi teljessé és növeli a szakmai hátteret a munkájukhoz. A Nemzeti Művelődési Intézet új, impozáns épületét jövő áprilisban adják át, egyhetes ünnepségsorozat keretében.

Lezsák Sándor a kezdeteket felidézve arról is beszélt, hogy a Népfőiskola Alapítványt a feleségével alapították 1991-ben, 2000-ben azonban a teljes vagyont átadták a Szeged-Csanádi püspökségnek. Az Alapítvány vagyonkezelője a létesítménynek, amit csak népfőiskolai célokra használhatnak.

– Az a legfőbb célunk, hogy a pihenés és a szellemi megújulás mellett játékos formában ismereteket és sikerélményt adjunk a látogatóknak, akiket mindeközben szeretnénk eligazítani a magyar értékek gazdag tárházában – összegezte Lezsák Sándor.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek