Nyomtatás

Budapesten az év mobilos kiállítása, 2020. februrár 29-ig

2019-11-25 952

Március végén volt 25 éves a magyarországi GSM mobilszolgáltatás. A negyedszázados évforduló apropóján "GSM – Generációk Saját Mobiljai" címmel időszaki kamarakiállítás nyílt a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) szervezésében.

A Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán szeptember elejéig lehetett megtekinteni a Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával létrehozott kiállítást, amit lebontása után a szervezők előbb a túrkevei Finta Múzeumban, majd most Budapesten építettek újra föl - számolt be az  index.hu.

A tárlat november végétől három hónapon át lesz látható a Piarista Múzeumban.

A kiállítás – amiről áprilisban az Index is beszámolt – négy budapesti magángyűjtő (Csernák Márton, Domokos Zoltán, Novák László, Szepes György, Mobilmementók baráti kör) és egy szegedi mobilgyűjtő (Ördögh Zoltán, Retromobil) több ezer darabos gyűjteményéből állt össze, és az elmúlt huszonöt évben piacra dobott legérdekesebb készülékeket mutatja be, a személyi hívóktól kezdve a klasszikus bunkofonokon át az okostelefonokig, a népszerű modellek mellett több ritka prototípust is szerepeltetve.

A kiállítás megnyitója 2019. november 28-án 18 órakor lesz a Piarista Múzeumban (1052 Budapest, Piarista u. 1., bejárat a Piarista Gimnáziumon keresztül). A tárlatot Szalay Imre, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság ügyvezető igazgatója nyitja meg, majd Képes Gábor, a Neumann Társaság főmunkatársa, a kiállítás társrendezője tart tárlatvezetést a jelen lévő magángyűjtők bevonásával.

A kiállítás 2020. február 29-ig látogatható hétköznapokon 10 és 18 óra között, előzetes bejelentkezéssel, amelyet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen lehet megtenni .

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek