Nyomtatás

Szegedi Thealter - Nemzetközi Színházi Fesztivál, 2019. augusztus 2-10.

451

szinszegA több, mint 20 éves múlttal rendelkező Nemzetközi Színházi programsorozatot az idén is megrendezik. Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak a nagyszabású kulturális eseményre, mely több napon keresztül szórakoztatja a színház szerelmeseit. A rendezvény szervezői az idén is a MASZK Egyesület. Több társulat látogat majd el a szegedi eseményre,...

...ahol több produkcióval varázsolják majd el a kilátogató vendégek közönségét. Az idén is lesz workshop sokak örömére. A bőség zavara kering majd a rendezvényen, hiszen sokféle előadásból válogathatnak majd a látogatók.

Mindenkit sok szeretettel várnak a szegedi kulturális rendezvényre. A színházrajongók már jól ismerik ezt a sok évet megélt hagyományőrző eseményt. Minden korosztály számára nyújtanak előadást és kísérő programokat a szervezők. Garantál kikapcsolódást, ahogy azt már megszokhatták a rendszeresen kilátogató érdeklődők.

Időpont: 2019. augusztus 2-10.
Helyszín: Szeged
További információk: thealter.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek