Nyomtatás

Budapesti lóversenyek titkai, városnéző séta a Kincsem Parkba - 2017. július 23.

2017-06-30 840

Tétre, helyre befutóra! – a Kincsem Park titkai. Trénerek, futtatók, bukmékerek, hendikepperek, tulajdonosok, úrlovasok, zsokék, és nem utolsó sorban maguk a versenylovak a főszereplői kétórás sétánknak, amely rövid kalandozást tesz az egykori és mai budapesti lóverseny világába.

Sétánk során felidézzük a századforduló emblematikus, vagy éppen rejtve maradt történeteit, meghallgatjuk Szemere, Krúdy, Őszi Kornél gondolatait.

Egy kis időre bepillantunk a színfalak mögé és belátjuk, milyen nehéz szakma is a lovászélet. Megtudjuk, miért épült tribün a tribün elé, és ha szerencsénk van egy-egy „tuti tippet” is kihallgathatunk. Egy dologra kell csupán figyelni, hogy a séta végén biztosan a jó lóra tegyék meg tétjeiket!

A séta végén a résztvevőket vendégül látjuk egy frissítőre a Panoráma étteremben, és akinek kedve van, a délutáni versenyprogram első futamára is megteheti tétjeit. A séta részvételi díja mindezt tartalmazza.

Kizárólag 18 éven felüli vendégeink fogadhatnak, de a sétán szeretettel várjuk a fiatalabbakat is!

Helyszín: Királyi Pál utca 18.
Időpont: 2017. július 23. 11:00
Kapcsolat: imaginebp.hu

(Forrás: programturizmus.hu, imaginebp.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek