Két év után ismét a Hungexpón kerül megrendezésre a tisztítás-technológiai ágazat nagysikerű seregszemléje, a Budapest Cleaning Show.
A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) által szervezett kiállításon már nem csak a Magyarországon, hanem a tágabb, kelet-közép-európai régióban aktív tisztítás-technológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazó cégek is bemutatkoznak, illetve ekkorra időzíti éves szakmai konferenciáját a MATISZ is.
A kiállítás az iparág legjelentősebb hazai rendezvénye, amely kétévente jelentkezik. A 2016-os, akkor még TisztaShow-nak nevezett eseményen 40 kiállító mutatkozott be, a 2018-as Budapest Cleaning Show-n pedig már 51 kiállító képviseltette magát. A soron következő, 2020-as eseményen a korábbiaknál is több résztvevőre lehet számítani, mivel a rendezvény folyamatosan bővül, népszerűsége – főként szakmai körökben – egyre emelkedik.
A kiállítás időzítése is inkább a szakmai közönségnek kedvez: a hétköznapi időpont lehetővé teszi, hogy a bemutatókkal, konferenciával dúsított rendezvényt munkaidőben keressék fel az iparágban érdekelt gyártók, forgalmazók, szolgáltatók, megrendelők és érdeklődők.
A résztvevők szélesebb, régiós szakmai nyilvánosság előtt mutatkozhatnak be, tájékozódhatnak a kelet-közép-európai tisztítás-technológiai piac meghatározó szereplőiről, új partnereket találhatnak, kölcsönösen gyümölcsöző szakmai kapcsolatokat létesíthetnek, új ügyfeleket szerezhetnek.
Időpont: 2020. október 14-15.
Helyszín: Hungexpo
Információ: hungexpo.hu
(Esemény Menedzser)