XVII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, 2017. augusztus 8–13.

XVII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, 2017. augusztus 8–13.

Eseményfigyelő 917

neptancTánc, zene és hagyományőrzés az egzotikum jegyében augusztus 8-13. között rendezik meg Gyöngyösön a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivált, ahol nyolc ország: Egyiptom, Indonézia, Kanada, Mexikó, Peru, Törökország és Lengyelország mellett a házigazda Vidróczki Néptáncegyüttes és a szintén gyöngyösi Borostyán Néptáncegyüttes táncosai mutatkoznak be.

Augusztus 11-én, pénteken országosan is egyedülálló Folk jam várja a népzenekedvelőket. A fesztivál és talán az hazai néptánctalálkozók életében először „örömzenélnek” a Gyöngyön fellépő zenekarok, spontán, gyakorlás és próba nélkül, nem csak saját, hanem a közönség örömére is.

A fesztivál idén családi programokkal egészül ki, a Barátok terén minden nap szórakoztató gyerekműsorokat, a belvárosban pedig minden délután tértáncokat rendeznek, de lesz táncház, kirakodóvásár, a fesztiválozók felfrissüléséről pedig a Fesztiválterasz gondoskodik.

A tánctalálkozó állandó programja immár 11 éve a Mátrai Dudás Találkozó. Az ország és a világ legjobb dudásai augusztus 12-én, szombaton szólaltatják meg a fúvós hangszereket.

Időpont:  2017. augusztus 8-13.
Helyszín: Gyöngyös
Információ:  www.gyongyfesztival.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?