Továbbra is nyitva a keszthelyi kutyás park

Továbbra is nyitva a keszthelyi kutyás park

Eseményfigyelő 106

Sikerrel zárta a szezont a hazai kutyás turizmus leglátogatottabb helyszíne, a Keszthelyi Kutyás Park, Strand és Piknikkert, mely közel 10 ezer látogatót vonzott a Balaton-parti városba a nyár folyamán.

Július elsején, közvetlenül a tavaszi járványügyi korlátozások lazítása után nyitott meg a Balaton, illetve az ország egyedülálló kutyás-kutyabarát közösségi tere Keszthelyen, ahol kutyás fürdési lehetőség mellett kutyajátszótér, kutyás bolt és persze jutalomfalat is várta a négylábú vendégeket. A család többi tagja pedig a parkhoz tartozó piknikkert vendéglátását élvezhette, de a közösségi kertben külön könyvtár- és társasjátéksarok is helyet kapott – írják közleményükben.

„A várakozásokat is felülmúlta a nyári szezonban tett látogatások száma. A három hónapban átlagosan naponta 250-300 fő volt kíváncsi a parkra, a kutyák száma is átlagosan meghaladta a napi százat. Ez becsléseink szerint azt mutatja, hogy közel 10 ezer ember látogatott el a parkba a három hónap alatt, tehát a látogatások száma meghaladta a 25 ezret! Azt gondolom, ez turisztikai szempontból is számottevő eredmény egy Balaton-parti település életében. Az ország minden pontjáról, sőt, külföldről, leginkább a környező országokból, Ausztriából és Szlovákiából is érkeztek vendégek hozzánk, akár csak egy napra, vagy akár egy egész hétre, hogy élvezhessék a balatoni Kutyás Park. Strand és Piknikkert nyújtotta szolgáltatásokat.” – mondta Sziládi-Kovács Tibor a Keszthelyi Kutyás Park, Strand és Piknikkert üzemeltetője.

A tavaszi időszakban, a turizmusban tapasztalt visszaesés nehéz helyzetbe sodorta a szektorban dolgozókat, illetve a szolgáltatásokat igénybe vevőket is. A szigorítások lazítása ugyan bizakodásra adott okot, azonban nehezen indult a szezon. Ezért is döntött úgy a park üzemeltetése, hogy idén nem vezetik be a tervezett belépőt, ezzel is elősegítve a turizmus újraéledését, visszatérését a korábbi szintre.

A 4000 négyzetméteres, sekély vízparttal és hűs árnyékot adó fákkal rendelkező park kiváló kikapcsolódási pontot jelent a kutyatartóknak, kutyabarátoknak. A szépen karbantartott terület nagyobb részén a kutyák szabadon szaladgálhatnak, a kutyajátszótér pedig ideális lehetőség a négylábúak játékos lemozgatására, akár trenírozására is.

A teljes cikk: Továbbra is nyitva a keszthelyi kutyás park

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?