A Decanter Magazin összeszedte a legérdekesebb online elérhető boros tematikájú filmek listáját, ezúttal ezekből szemezgettünk, illetve kiegészítettük egy saját ajánlóval is.
Sour Grapes 2016
A dokumentumfilm a borvilág egyik legnagyobb csalóját mutatja be a nézőknek: Rudy Kurniawan borhamisításait aukciós házakon keresztül értékesítette és ezzel csalt ki több milliónyi forintnak megfelelő összeget a jóhiszemű emberektől. A film egyaránt bemutatja Rudy gazdagokkal és híresekkel való kapcsolatát, valamint mélyre ás a megtévesztés mögött húzódó szálakban.
Elérhető a Netflix kínálatában.
A Year in Champagne 2014
Bovidéki kalandozások a kistermelőktől egészen az olyan illusztris nagyokig, mint pl. Bollinger, amely ház egyébként nem áll nyitva a borturisták előtt. A film a kulisszák mögül lépésről lépésre mutatja be, hogy hogyan készülnek az oly becses buborékos italok.
Elérhető az Amazon Prime-on.

A Year in Burgundy 2013
A film Burgundia hét illusztris termelőjén keresztül mutatja be, hogy milyen az élet a világ egyik leghíresebb borvidékén. A történet a négy évszak viharos váltakozásain keresztül enged bepillantást Budgundia szentimentális oldalába.
Elérhető az Amazon Prime-on.
Bottle Shock // Borban az igazság 2008
Fikcióval vegyített igaz történetet dolgoz fel az Alan Rickman (Steven Spurrier) főszereplésével készült film. A történet középpontjában a legendás 1976-os párizsi vakkóstoló áll, ahol a kaliforniai borok győzedelmeskedtek a franciák felett. A film csak nagyjából pontos, mégis nagyszerűen mutatja be az 1970-es évek Kaliforniáját és a borkészítés izgalmát és légkörét.
Elérhető magyarul streaming oldalakon is.

Újrakezdők 2018
A dán vígjáték valószínűleg nem igaz történetet dolgoz föl, bár akár az is lehetne. Peter nyugdíjazás előtt áll, felesége Helle alig várja, hogy végre élvezhessék a megérdemelt pihenést. Peter viszont utolsó munkanapján váratlan bejelentéssel lepi meg feleségét: közli, hogy borkereskedő szeretne lenni és az összes megtakarítását egy osztrák szőlőskertbe fektette.
Elérhető az HBO Go-n.
(Forrás: vincemagazin.hu)