Érik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban!

Érik az új évad a Miskolci Nemzeti Színházban!

Eseményfigyelő 404

miskolciiA hagyományokhoz híven idén is zenés, táncos forgataggal hirdeti meg új évadát a miskolci teátrum. Május 5-én a színház előtt színes programokkal és gyümölcsös fogásokkal várják az érdeklődőket, amelyeket maguk a művészek készítenek el a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva. Idén is rendhagyó módon hirdeti meg a Miskolci Nemzeti Színház az új repertoárt.

Május 5-én 11:30-tól szabadtéri sajtótájékoztatón jelentik be a 2019-2020-as évad címeit a művészeti tanács tagjai. Ez alkalommal bárki kérdezhet, így a nézők is újságíróvá válhatnak!

Egész délelőtt gyerekprogramokkal, koncerttel, játékokkal és meglepetésekkel várják az érdeklődőket.

A kicsiket musical mesék várják, míg a felnőtteknek népszerű slágerekkel készülnek a művészek minden műfajban.

A jövő évad musical és operett slágereiből adott ízelítő mellett időutazásra is hívják a színészek a közönséget: a táncdalfesztiválok hangulatát idézik meg a színpadon. Szirbik Bernadett és Rákai András a Versünnep 2019 döntőjéig jutottak megzenésített verseikkel, amelyek szintén hallhatóak lesznek a rendezvényen! Nem maradhat el a „Vezényeld a zenekart!” program sem, ismét karmesterré válhatnak a bátor jelentkezők. Idén meglepetéssel is készül a zenekar, ne hagyják ki műsorukat! A Miskolci Balett táncosai legújabb bemutatójuk, a Szentivánéji álom előadásából hoznak részleteket az érdeklődőknek. Az egész napos programok között arcfestés, lufihajtogatás és Szelfi Pont is várja a közönséget!
Mindeközben pedig kiélezett verseny folyik majd a művészek hat csapata között, akik gyümölcsös fogásokat készítenek a 2019-2020-as évad címeiből inspirálódva. A helyszínen készült gasztronómiai remekeket természetesen a közönség is megkóstolhatja!

slider 20202
Május 5-én kezdődik a bérletújítás és a bérletvásárlás is: a jegypénztárban a társulat tagjai állnak majd a pult mögött! Egy szerencsés vásárló pedig visszakapja bérlete árát!

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?