Új főtámogató a MikulásGyárnál

Új főtámogató a MikulásGyárnál

Eseményfigyelő 79

Mint azt a főszervező, Zsolnai Endre elmondta: 11. alkalommal szervezik meg Európa legnagyobb decemberi karitatív akcióját, a Mikulásgyárat, amely a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Posta bevo-násával évente több tízezer embernek juttat el ajándékot. „A Mikulásgyárat méltánylandóan okos és jó kezdeményezésnek tartjuk.

Tanítanak bennünket is. Sokszor halljuk, mondjuk magunk is, mantrázzuk, hogy „adni jó”, és persze jó is, jól adni pedig nehéz, és bonyolult önismereti csata egyben” – mondta Jakabovics Tibor, a Lavylites alapítója. „Ha adni kell, ak-kor szükség van. Híja valaminek, valakinek. Erős a hitem, hogy lehetséges a nyomorúságon enyhíteni. Teszünk azért, hogy a szükségben élő gyermekek világa legalább egy kicsit élhetőbb legyen. Tettünk, teszünk, és tenni fogunk, fáradhatatlanul. Együtt jók vagyunk” – tette hozzá Jakabovics Tibor.

A világ számos országában jelen lévő Lavylites idén első alkalommal áll a Mikulásgyár mellé főtámogatóként. A brandet formabontó megközelítés jellemzi, filozófiájából, szellemiségéből táplálkozó erőtere jól érzékelhetően egyedivé teszi. A Lavylites alapértékei közé tartozik az a végtelenül korrekt, felelős és emberi hozzáállás, amellyel valamennyi, az organizációval kapcsolatot ápoló szerveződés, magánember, a partnerek, a szükségben élő rászorulók találkozhatnak. A Lavylites alapítójának rövid távú célja, hogy létrehozzon egy olyan nemzetközi alapot, mely ernyőszervezetként a Mikulásgyárhoz hasonló, a rászorulók támogatására alakított csoportosulásokat hosszú távú támogatásban részesíti.

A Mikulásgyár elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító-, tisztálkodási szereket, játékokat, édességeket vár adományként. Fontosnak tartjuk kihangsúlyozni, hogy a rászorulóknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük. Tehát, amennyiben lehetőségük van, hozzanak minél több tésztát, konzervet, lisztet, cukrot, rizst, olajat stb. A Mikulásgyár nagyon szívesen fogad játékokat, könyveket is, ám arra kérjük az adományozókat, hogy olyan minőségű adományokat hozzanak, amelyet maguk is szívesen fogadnának. Az ajándékokat, adományokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár csomag-ban, akár zacskóban is hozhatják a gyűjtőpontokra - mondta a főszervező, Zsolnai Endre.


(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?