Négy évre eltiltották Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől

Négy évre eltiltották Oroszországot az olimpiai és világbajnoki részvételtől

Eseményfigyelő 406

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) végrehajtó bizottsága egyhangú döntést hozott hétfőn, mivel bizonyítottnak látta, hogy a moszkvai laborban hamis bizonyítékokat iktattak, illetve pozitív eredményeket semmisítettek meg,

A WADA szerint az említett pozitív minták segítségével leleplezhetőek lettek volna a korábbi csalások, dopping vétségek.

A döntés által többek között a jövő évi tokiói olimpián, illetve a 2022-es katari labdarúgó-vb-n sem szerepelhetnek orosz színekben sportolók. Ugyanakkor azok, akik bizonyítani tudják, hogy tisztán készülnek, semlegesként ott lehetnek a nagy versenyeken.

A döntés ellen az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) 21 napon belül fellebbezhet, és amennyiben így tesz, az ügyben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hozza meg a végső határozatot.

(atv.hu/MTI)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?