Nagy bajban a hazai fesztiválok: mindenkit felőröl a bizonytalanság

Nagy bajban a hazai fesztiválok: mindenkit felőröl a bizonytalanság

Eseményfigyelő 79

Nem kérdés, hogy az idei évben is lesznek fesztiválok, az viszont már annál inkább, hogy ezeket milyen keretek között fogják megvalósítani a szervezők. Egyelőre várakozik a szakma.

Állami közbeavatkozás nélkül az idei fesztiválszezon is veszélybe kerül - mondta az InfoRádiónak a Magyar Fesztiválszövetség elnöke, Márta István.Az egész szakma arra vár, hogy a kormány mikor hirdet ki a tavalyi nyárihoz hasonló rendezvényszervezési szabályokat, de közben az is kérdés, hogy a középkorúak és az idősebbek egyáltalán el fognak-e menni a fesztiválokra - számol be az Infostart.

A fesztiválszövetség elnökének szavaiból az is kiderült, hogy az érintettek nagyban számítanak a tavalyi évről ismert moratórium kihirdetésére, miszerint - 60 vagy 90 napra kormányzatilag kimondva - biztosan nem lehet majd bizonyos létszámú rendezvényt megtartani, továbbá arra is valamiféle állami kockázati garanciát remélnek, ha meg tudnák szervezni a rendezvényeket, de azok végül a pandémia miatt mégis elmaradnának.

(Forrás: penzcentrum.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?