Meghalt Finta László, az Ikarus legendás formatervezője

Meghalt Finta László, az Ikarus legendás formatervezője

Eseményfigyelő 135

fintalaszaloMeghalt Finta László, az Ikarus legendás formatervezője, az Ikarus 200-as sorozat megálmodója. A Munkácsy Mihály-díjas formatervező 84 éves volt. Az Ikarus 200-as sorozat a mai napig a világ legnagyobb darabszámban eladott autóbusztípusa. Mint az Omnibusz szakmatörténeti blog írja,  az Ikarus 200-as formaterve a mai autóbuszok formájának ősanyja.

Megfogalmazásuk szerint Finta László tökéleteset alkotott, ugyanis időtálló formát sikerült alkotnia azzal, hogy az autóbusz szögletes kialakítását sikerült a lágyabb vonalvezetés esztétikai élményével ötvöznie.

Az Ikarus 250 típusú autóbusz prototípusa a Hotel Hungária előtt Siófokon 1970-ben. Balról a második Finta László, a busz formatervezője.
A típust 1969-ben Nizzában a luxus kategória szépségdíjával, 1971-ben a Monte-Carló-ban a Monacói Herceg Ezüstserleg-nagydíjával tüntették ki.

Finta László 1954-ben gépipari technikumot végzett. Bár iparos családból származott, és már gyerekkorában bolondja volt az autóknak, politikai okokból csak úgy kerülhetett be, hogy szülei lefizettek valakit. Eddigre apja műhelyét államosították, ő pedig egyetemre már sehogy sem kerülhetett, mert mint írásban is megkapták:„Tekintettel az Ön múltbéli anyagi helyzetére, fia egyetemi felvételi kérelmének nem adok helyt, bár a bizottság felvételét javasolta.”

Így is a magyar közlekedésipar elsőszámú formatervezője lett. A sorkatonaság után, 1957-ben került az Ikarus gyártmányfejlesztési osztályára formatervezőnek, miután levelet írt az Ikarus vezetőségének, csatolva két autóbusztervét. „Felvételét javaslom! Képessége és kedve szerint reményt nyújt arra, hogy elsőrendű karosszéria szerkesztő lesz” – írta erre Hirmann Antal főmérnök, és azonnal felvették a gyárba. 

Tovább teljes cikkhez: Meghalt Finta László, az Ikarus legendás formatervezője

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?