Már készül új évadára a Miskolci Nemzeti Színház!

Már készül új évadára a Miskolci Nemzeti Színház!

Eseményfigyelő 227

A miskolci teátrum ezúttal is neves alkotók híres műveit hozza el a közönség számára a 2020-2021-es évadban. A színház művészeti vezetése különleges országos online sajtótájékoztatón ismertette a 197. évad bemutatóit.

Vígjáték, musical, operett, mese, táncjáték, tragikomédia, opera, színmű. A Miskolci Nemzeti Színház a megszokottnál ugyan kevesebb bemutatóval jelentkezik a 2020-2021-es évadban, a műfaji változatosság azonban ezúttal sem marad el. A kialakult helyzetre való tekintettel a következő szezonra kilenc bemutatóval készül a teátrum, de a 2019-2020-as évad három premierje is várat még magára, így semmiképp nem marad színházélmény nélkül a közönség.

A járványügyi helyzet miatt a hagyományos évadhirdető rendezvény helyett egy különleges, országos online sajtótájékoztatón jelentette be Béres Attila igazgató, Szabó Máté művészeti vezető és Rusznyák Gábor főrendező a 197. évad bemutatóit, ezen kívül összegezték az idei évad eredményeit.

Béres Attila a tájékoztatón elmondta, a következő évadra nem hirdet bérletet a színház. – Amikor a néző bérletet vásárol, bizalmában részesíti a színházat. Azért, hogy ez a bizalom a kiszámíthatatlan helyzet okán ne csorbuljon, úgy határoztunk, hogy csak erre az egy évadra, nem hirdetünk bérletet, jeggyel lesznek látogathatók előadásaink. Hűséges bérleteseinknek természetesen elsőbbséget biztosítsunk a jegyvásárlásnál – hangsúlyozta az igazgató.

A következő évad műfaji eloszlása ugyanazt a következetességet mutatja, amihez a nézők hozzászokhattak az elmúlt öt évben. – A következő évad előadásainak témáit összeköti, hogy mindegyik humorral reagál nehéz élethelyzetekre. Mindent megteszünk azért, hogy ugyanazt a minőséget kapja a közönség, mint eddig – részletezte Rusznyák Gábor, aki a készülő Szerelmes Shakespeare zenéjéért is felelős. Szabó Máté elmondta, nagy öröm számára, hogy a művészeti tanács tagjai ilyen jól tudnak együttműködni. – Különös érzés maszkban és kesztyűben próbálni a Szerelmes Shakespeare-t, de így sokkal hatékonyabbak tudunk lenni, mint ha csupán online próbákat tartanánk – összegezte a művészeti vezető.
Öt nagyszínházi premierrel készül a teátrum. A Bál a Savoyban operettel indul az új évad, melyet Szőcs Artur rendezésében láthat a közönség. A Szentivánéji álom tavaly táncjáték formájában volt látható, a következő évadban pedig Rusznyák Gábor hozza el Shakespeare művét a Nagyszínház színpadára. Mel Brooks és Thomas Meehan alkotása, a Producerek című musical is látható lesz Béres Attila rendezésében. A kékszakállú herceg vára operát Szabó Máté rendezi a miskolci színpadra. Szomory Dezső Hermelin című színművét Mohácsi János rendezésében láthatja a közönség.

A Kamaraszínház négy bemutatónak ad otthont a 2020-2021-es évadban. A zenés mesejáték ezúttal a Hamupipőke lesz, melyet Markó Róbert állít színpadra. Magyarországon először a Miskolci Nemzeti Színházban látható a Pulitzer és Tony-díjas drámaíró, forgatókönyvíró, színész Tracy Letts műve, a Linda Vista című vígjáték Keszég László rendezésében, Lőrinczy Attila dramaturg fordításában. Harold Pinter Hazatérés című tragikomédiáját Ascher Tamás rendezésében láthatja majd a miskolci közönség a Kamaraszínházban. A Miskolci Balett pedig ezúttal is egy magyar klasszikust hoz el: Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, A helység kalapácsa elevenedik meg tánc formájában, Kozma Attila rendezésében, rengeteg humorral és játékossággal.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?