Lehet regisztrálni a Kutatók Éjszakájára

Lehet regisztrálni a Kutatók Éjszakájára

Eseményfigyelő 110

Idén a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett rendezik meg a programot.

Olvasható már a Kutatók Éjszakája programkínálata a rendezvény honlapján, regisztrálhatnak az érdeklődők azokra az eseményekre is, amelyekre csak korlátozott számú érdeklődőt tudnak fogadni a szervezők.

Idén a tervek szerint újra személyes részvétellel rendezik meg a Kutatók Éjszakáját szeptember 24-én és szeptember 25-én. Az eseménysorozathoz az ország számos pontjáról 75 intézmény – kutatóintézet, egyetem, iskola, kis- és nagyvállalat csatlakozott. Eddig összesen több mint ezer programot hirdettek meg a szervező intézmények, de ez a szám az esemény kezdetéig még növekedhet – olvasható a szervezők keddi közleményében.

Mivel a személyes részvétel sok esetben – a helyszín befogadó képessége miatt – csak korlátozott számú érdeklődő számára lehetséges, sok programon idén is csak előzetes regisztrációval lehet részt venni.

Az egyes programokra a regisztráció szeptember 23-án éjfélig tart a kutatokejszakaja.hu oldalon.

Az elmúlt két évben megszokottak szerint sok helyen lesznek programok a következő napon is. Tavaly a járványhelyzet miatt a Kutatók Éjszakája programjain csak a világhálón keresztül, online lehetett részt venni.

A szervezők közlése szerint idén a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett rendezik meg a programot.

A tavalyi tapasztalatokra építve számos részt vevő intézmény azonban a világhálón keresztül is hozzáférhetővé teszi a programjait, ezzel lehetővé téve a távolban levőknek is a részvételt, valamint azt, hogy számos előadást, kísérletet az esemény utáni időszakban is meg lehessen tekinteni.

Az eseménysorozatot az idén alakult Kutatók Éjszakája Alapítvány az Európai Tudományért támogatja.

| Forrás: vg.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?