Későbbi időpontban rendezik meg a szokottnál az idei Balaton-átúszást

Későbbi időpontban rendezik meg a szokottnál az idei Balaton-átúszást

Eseményfigyelő 91

A Velencei-tavi úszónapra pedig június végén kerül sor.

A koronavírus-járványtól függetlenül, gondos mérlegelést követően az elmúlt években megszokotthoz képest egy hónappal később, július 31-én rendezik meg a 39. Lidl Balaton-átúszást, írta a Csupasport.

Július végén sokkal nagyobb eséllyel jó az időjárás, illetve melegebb a víz. Sokáig július vége felé rendezték a Balaton-átúszást, és az elmúlt években hezitáltunk, visszategyük-e erre az időpontra, mert a profiknak sem túl meleg a víz, az amatőröknek pedig kedvezőbb, mint a június végi 21-23 Celsius-fok – nyilatkozta a portálnak Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója.

A döntés végleges. A szervezők természetesen követik a vírushelyzetet, és figyelik, hogy bármilyen korlátozással hogyan és miként lehet megrendezni a programot.

A későbbi időpont okán a Velencei-tavi úszónapot áthoztuk június végére. Ez átlagos évben is felkészülési lehetőség a Balaton-átúszásra, hiszen még azt megelőzően úszhatnak egy hosszabbat a résztvevők – hangsúlyozta Kocsis Árpád.

(Forrás: sokszinuvidek.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?