Huszonegy ország állt starthoz a Wiener Neustadt-i utánpótlás Európa-bajnokság ifjúsági korosztályának csapatversenyében 2015 nyarának végén. A német Christian Wiegand két nagyon nehéz 140 cm-es pályával várta a döntőbe jutott harminc legjobb ifjúsági lovast.
Lázár Zoltán mindkét fordulóban az összetett akadálynál ütött egyet-egyet, ami után 10,69 összhibaponttal végzett. Ez az eredmény a végelszámolásnál ifjúsági válogatottunk és a 12 éves Lacrima Di Felicita számára a fantasztikus hatodik helyezést jelentette az Európa-bajnokságon.
Az eredmény kimagasló, a magyar díjugrató sport aranykönyvének első oldalát díszíti. Ebben a korosztályban a ’80-as években a kiskunhalasi Sós Attila Rozmaringgal volt hatodik, majd 2005. és 2009. között az egyedi lovasérzékkel megáldott Kovács Henri a szürke Baccarával tudott négy ízben is a top tízbe kerülni. Az ifj. Kövy András szövetségi kapitány által vezetett magyar utánpótlás csapat ezen az Európa-bajnokságon felülmúlta a várakozásokat, hiszen mindhárom kategóriában büszkeséget szereztek a magyar díjugratás számára.
(Forrás: Lázár Lovaspark)