Elmaradnak a nyári játékok Keszthelyen

Elmaradnak a nyári játékok Keszthelyen

Eseményfigyelő 218

Húsz év után először maradnak el a Keszthelyi Nyári Játékok, tették közzé a szervezők tájékoztatása alapján az önkormányzat honlapján.

A nagy múltú szabadtéri színházat a járvány miatt hozott intézkedések következtében nem szervezhetik meg idén a kastély parkjában. A kormány rendelete szerint augusztus 15-ig nem lehet nagyobb rendezvényeket tartani. A Keszthelyi Nyári Játékokat 2000 júliusában tartották meg első alkalommal a városban a Básti Juli – Puskás Tamás művészházaspár kezdeményezésére. Olyan nagy sikerű darabokat láthatott a közönség, mint például a Vízkereszt, vagy amit akartok, a Házassági leckék középhaladóknak, vagy a Sok hűhó semmiért.

(Forrás: zaol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?