Elmarad a balatoni szezonnyitó, törlik a Nemzeti Regattát

Elmarad a balatoni szezonnyitó, törlik a Nemzeti Regattát

Eseményfigyelő 297

A koronavírus miatt elmarad a hagyományos húsvéti hajózási szezonnyitás a Balatonon. Törölték június 6-7-re tervezett Nemzeti Regattát, Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválját is.

A 2019. június 1-2. között tartott 4. Nemzeti Regattán Magyarország 50 települése képviseltette magát, amelyek megmérettették magukat a Balatonon zajló vitorlásversenyen és sárkányhajó futamokon, és emellett a Települési Ízek Utcájában a főzőversenyen, standszépségversenyen és a nagyszínpadon is bemutathatták produkcióikat. A hajóállomás és környéke teljesen benépesült a hétvégén.

A Balatoni Hajózási Zrt., mint a „Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja” elnevezésű kétnapos rendezvény főszervezője a napokban hivatalos tájékoztatást tett közzé honlapján az idei verseny törléséről.

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel nekünk is meg kellett hozni azt sajnálatos döntést, hogy az eredeti tervek szerint 2020. június 6-7-én Siófokon megtartandó rendezvényt töröljük.

Tesszük mindezt felelősségteljesen valamennyi résztvevő és kilátogató néző, valamint a szervezésben, lebonyolításban érintett munkatársaink egészségének védelme érdekében!

Ezúton köszönjük valamennyi társszervezőnknek, partnerünknek, támogatónknak a rendezvény eddigi előkészítésébe fektetett munkáját!

Az eseményre már benevezett települések megértését ezúton is köszönjük! Természetesen mindenkit részletesen írásban értesítünk a tudnivalókról és teendőkről.

Őszintén reméljük, hogy jövőre újra találkozhatunk a Nemzeti Regattán!”

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?