A Messe Frankfurt vásártársaság rekordösszegű eredményt ért el

A Messe Frankfurt vásártársaság rekordösszegű eredményt ért el

Eseményfigyelő 257

MF City EntranceA frankfurti vásárok rendezésük 777. évében is töretlenül a siker útját járják. A Messe Frankfurt vásártársaság a 2017-es üzleti évben is folyamatosan növeli eredményét. Amennyiben a körülmények változatlanul kedvező irányban hatnak, a vállalat 650 millió euró feletti árbevételre számít...

...méltatta a Messe Frankfurt vásártársaság felügyelő bizottságának elnöke, Peter Feldmann főpolgármester az ügyvezetést és annak elnökét, Wolfgang Marzin-t. A Messe Frankfurt ezzel töretlenül halad tovább az előző évek növekedési pályáján.

„2016-ban mintegy 647 millió eurónyi árbevétellel ismét elértük a korábbi rekordév, 2015 eredményeit. Az EBITDA mintegy 124 millió euróval rekordértékű, de szintén rekordot jelent az adózás előtti eredmény 74 millió euróval, valamint az éves eredmény mintegy 50 millió euróval” – mondta el Wolfgang Marzin, a Messe Frankfurt vásártársaság ügyvezetésének elnöke, majd így folytatta: „A Messe Frankfurt területén 2016-ban összesen 417 rendezvény zajlott, mintegy 4,2 millió látogatóval és közülük több mint 3,5 millióan vásárokon és kiállításokon vettek részt.”

Az ügyvezető elnök arró is tájékoztatást adott, hogy a vásártársaság bővíti a biztonságtechnikai és tűzvédelmi szegmenseket érintő területét. A nemzetközi viszonylatban is felkapott szegmens, a civil biztonság területén jelenleg kínált 11 rendezvénnyel a Messe Frankfurt a szakvásárok és kongresszusok világviszonylatban is a legnagyobb jelentőségű rendező.

frankfurt messe

Márkafejlesztés és új rendezvényfajták

Detlef Braun hangsúlyozta, hogy a jelentős piaci koncentráció, a konszolidáció és a digitális kihívások az iparban és a kereskedelemben egyre nagyobb és tartósabb hatással vannak a vásárrendezésre.

„Ezek a folyamatok jelenleg mindenek előtt a fogyasztási cikkek és a hangszerek, valamint a mobilitás és a logisztika piacát érintik. Ezek a mélyreható változások az elkövetkező három évben nagyobb hatással lesznek a vásárszervezésre, mint bármi, amit az elmúlt 30 évben tapasztaltunk” – hangoztatta Braun úr a meggyőződését.

A Messe Frankfurt fő feladatának tekinti, hogy egyedi megoldási javaslatokkal és kézzel fogható, gyakorlati támogatással szolgáljon ügyfeleinek üzleti sikerük érdekében - akár tárgyi, akár digitális formában.   A Messe Frankfurt ezért tetemes beruházásokat hajt végre a Musikmesse és  a Tendence esetében, hogy a két, hagyományokban gazdag seregszemle koncepcióját felkészítsék a jövőre. A Tendence strukturális, tartalmi és időbeni újrapozícionálása elsődleges célja az, hogy így hatékony, az értékesítést támogató eszközt adjunk a kiskereskedelem kezébe. Az új koncepció jó fogadtatásra talált – ezt bizonyítja a vásár bővülése a hagyományos és az új termékcsoportokban.

„Mintegy 20 százalékkal, 1.125-re nőtt a kiállító vállalatok száma és bruttó 92.000 négyzetméterre, az előző vásárhoz képest mintegy 12 százalékkal nőtt a kiállítási területük”– hangsúlyozta Detlef Braun. A főtevékenység, a vásárok és kongresszusok rendezésének fejlesztése mellett a Messe Frankfurt vásártársaság az új interakciós fórumok fejlesztésével is foglalkozik. Ezzel új ösztönzőket és szinergiákat teremtenek.

Ezek közé tartozik többek között a Musikmesse Festival és a Connected Mobility roadshow. Jövőre újraorientálják a Luminale fényfesztivált is. A fény- és várostervezés kétévente rendezett eseménye, a Luminale a Light + Building alapvető témaköreit helyezi előtérbe a várospolitikai és társadalmi kérdésfelvetésekkel, innovatív megoldásokat kínálva a városi élethez. „A Luminale koncepciója egyedülálló a maga nemében, és egyöntetű támogatásra is talált” – állapította meg Wolfgang Marzin.


Sikerrel rendeznek vásárokat Németországon kívül is

A Messe Frankfurt vásártársaság immáron 30 éve dolgozik eredményesen a saját vásárvárosán kívül is a megrendelői, a kiállítók és látogatók megbízásából. A vállalatcsoport árbevételének mintegy 38 százaléka származik jelenleg Németországon kívülről: ez 2016-ban mintegy 248 millió eurót jelentett.

„Éppen a mai, gyors változásokkal és a bizonytalansággal jellemezhető korban biztosítják az egyes ágazatokban vezető pozíciójú vásáraink a kommunikációs és kereskedelmi színteret a nagyobb fokú, kölcsönös megértés és a határok leküzdése érdekében” – mondta el Wolfgang Marzin. A Messe Frankfurt vásártársaság még inkább szélesíteni kívánja kínálatát, mégpedig a nem túl egyszerű piacokon is. A folyó üzleti évben jelenleg tíz új rendezvény is megvalósul.

 

A vásárváros fejlesztése – a frankfurti adottságokat kihasználva

A Messe Frankfurt a világ legnagyobb, saját vásárvárossal rendelkező vásár-, kongresszusi- és rendezvényszervező vállalata. A mintegy 30 helyszínen tevékenykedő több mint 2.300 munkatárs megközelítőleg 647 millió eurónyi éves árbevételt generál. A bemutatott ágazatokkal ápolt szoros összefonódás és a nemzetközi értékesítési hálózat hathatósan támogatja a vállalatcsoportot a megrendelők üzleti igényeinek kiszolgálásában. A szolgáltatások átfogó kínálata – a vásárvárosban és online – garantálja szerte a világban az ügyfeleknek az egyöntetűen magas minőséget és rugalmasságot a rendezvények tervezésében, szervezésében és lebonyolításában. A szolgáltatások skálája a standbérlettől a standépítésig, a marketing szolgáltatásoktól a munkaerő-kölcsönzésig és a vendéglátásig terjed. A vállalat székhelye Frankfurt am Main. A két tulajdonos 60 százalékos tulajdonrésszel Frankfurt városa és 40 százalékos tulajdonrésszel a környező Hessen szövetségi tartomány.

A saját vásárváros korszerűsítésére irányuló hosszú távú, átfogó tervek keretében a Messe Frankfurt eddig közel egymilliárd eurót fordított építési munkálatokra, jelentős részben az elmúlt tíz év során. Jelenleg a 12-es csarnok építése folyik.             

„A munka az ütemtervnek és a költségvetésnek megfelelően zajlik” – mondta el Uwe Behm, a vásártársaság ügyvezetője az építkezésről. A két szinten 33.600 négyzetmétert kínáló 12-es csarnokot a legkorszerűbb anyagok és szabványok figyelembe vételével építik. Az energia-fogyasztása legalább 45 százalékkal lesz alacsonyabb, mint a jelenleg érvényes energia-takarékossági előírásokban megfogalmazott szint. A tetőn üzembe helyezik a harmadik napelemes rendszert is, amely mintegy 400 háztartás fogyasztásával egyenértékű kapacitással rendelkezik.        

A Messe Frankfurt vásártársaság nem utolsó sorban ezzel is hangsúlyozza, hogy fenntarthatóan kívánja szervezni a rendezvényeit. A hosszú távú energetikai monitoring keretében a vállalat azt a célt tűzte maga elé, hogy tíz százalékkal csökkentse 2020-ig az alapterhelésen történő energiafogyasztását. A 12-es csarnok 2018 őszére ütemezett átadását követően, két további csarnok kerül a napirendre: a 6-os csarnok átfogó felújítását 2018/2019-re tervezik, az 5-ös csarnok bontása pedig  a 2019-es könyvvásár után kezdődik.

Növekedési cél

„A Messe Frankfurt vásártársaság a folyamatosan növekvő nyereség mellett hosszú távra is képes megalapozni vezető pozícióját a nemzetközi versenyben” – ismertette Wolfgang Marzin a vállalatcsoport stratégiai célkitűzését. „Ebből az erős pozícióból tudjuk hosszú távon biztosítani a célirányos beruházásokat a vállalatcsoport további fejlesztéséhez: ez pedig azt jelenti, hogy azokra a területekre költünk, ahol ezt az ügyfeleink igénylik.” A vállalat 2017-re mintegy 150 millió eurónyi beruházást tervez a vásárvárosban és a portfólióban.

További információ:

www.messefrankfurt.com
www.congressfrankfurt.de
www.kapeuropa.de
www.festhalle.de

Magyarországi képviselet:
www.messefrankfurt.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?