60 kipróbált nyári gyerekprogram Budapesten és vonzáskörzetében

60 kipróbált nyári gyerekprogram Budapesten és vonzáskörzetében

Eseményfigyelő 277

gyerekprogramMég 2 hónap van hátra a vakációból... Ez őszintén szólva szülőként borzasztó soknak tűnik. Mit csináljunk örökmozgó ovis-kisiskolás gyerekünkkel a sima nyári hétköznapokon, amikor szeretnénk lekötni a figyelmét, megmozgatni egy kicsit vagy úgy szórakoztatni, hogy azt mi magunk is élvezzük..

60 gyerekprogram-ajánlat következik, van köztük ismert és kevésbé ismert, szabadtéri és rossz időre való egyaránt - Budapesten és a közvetlen közelében!

Akinek elevenebb gyereke van (a mieink ilyenek), az tudja, hogy a szünidőben is muszáj rendszeresen szaladgálós programra elmenni vele, ha nem szeretnénk, hogy a lakást szedje atomjaira. Hova menjünk, ha a szomszéd parkokon és az unalomig ismert sarki játszótéren kívül valami többre vágynánk? Hova menjünk, ahol a gyerek is ki tudja mozogni magát, és a szülő sem unja magát halálra?

Vannak a kínálatban ismertebb és talán kevésbé ismert helyszínek, ahogyan vannak teljesen ingyenes, egy-kétezer forintos és kicsit drágább programok is.

A szempont mindenhol az volt, hogy a program egyszerre legyen szórakoztató egy aktív három-hatévesnek és egy felnőttnek, de persze a programok többsége működik ennél kisebb vagy nagyobb gyerekekkel is!

Aeropark

Forgalomból kivont régi repülőgépek gyűjteménye a repülőtér mellett egy óriási füves területen. Minden gépbe fel lehet mászni, és amíg a gyerekek élvezik a gépek között és a gépekben szaladgálást meg a pilótafülkét, addig a felnőtteknek az lehet az érdekes, hogyan nézett ki egy utasszállító gép a hetvenes években vagy egy távolsági buszra emlékeztető helyi járat (amin Repülős Gizi is utazott). A gépeken a gyerekbarát segítők valójában leszerelt pilóták vagy fedélzeti mérnökök, és minden kütyüről tudják, hogyan működött. A repülőtér egy kiépített sétányon gyalog is megközelíthető, ott a teraszon lehet le- és felszálló gépeket nézni.

Aquincumi Múzeum

Bár elsőre nem tűnik túl izgalmasnak régi római romok között bóklászni, de a romkert még kisebb gyerekeknek is klassz felfedezős felfedezős program lehet, a nagyobb gyerekek pedig, akiknek már lehet némi fogalma az ókori Római Birodalomról, bent a múzeumban virtuális játékokkal is játszhatnak időutazósdit.

Állatkert

A belépő egy egész családnak meglehetősen húzós, de nincs nyár Állatkert nélkül! Az egész napot is el lehet itt tölteni, nekünk személyes kedvenceink a fókaetetés, az ösvények a sziklákon, a szurikáta-járatok és a kecskesimogató. Felnőtteknek és nagyobb gyerekeknek szórakoztató lehet a PocketGuide-ból letölthető sétát végigjárni. (A PocketGuide sétáit amúgy nagyon jó szívvel ajánlom, különösen a „Volt egyszer egy Csepel Művek”-et, vagy a Graphisoft parkot, de ezeket nem gyerekkel…)

Bálna

Rossz idő esetén kiváló hely egy kis szaladgálásra, liftezésre, mozgólépcsőzésre. Óriási épület és sajnos mindig kong az ürességtől. Legfelső szinten kilátó, alatta a rendezvénytermeknél alkalmanként belefuthatunk érdekes programokba: mi itt például kóstoltunk már görög ételkülönlegességeket is. A BKK hajó Boráros téri megállójától a klassz Nehru parton sétálva is megközelíthető, útközben felújított Duna-menti parkkal és több játszótérrel. Hosszabb ideig ücsörögni képes gyerekkel a szülőknek vagy akár kettesben is a kézműves söröző vagy valamelyik kávézó kötelező program a csodás kilátású Bálna Teraszon.

Bikás park

A négyes metró rejtélyes megállója (a négyesmetrózás amúgy is egy remek önálló program gyerekkel!) egy lakótelep közepén álló hatalmas parknál van. A parkban játszótér, futópálya, télen szánkódomb (nyáron szaladgálódomb), a park mellett hétvégén piac, ahol közösen a gyerekkel beszerezhetjük az ebédrevalót.

BKK hajó

Önmagában is izgalmas program, de megközelíthető vele számos egyéb helyszín is, ami ebben a listában is szerepel (pl. Bálna, Somlay Artúr sétány, Gellért-hegy, Várkert bazár, Margitsziget, Népsziget, Hajógyári sziget, Római part…). Legideálisabb nyáron a hétköznap, amikor nincsenek annyira sokan, a teraszra kiülni egy, a jegy mellé vásárolt bambival (apukáknak sörrel). Imádnivaló a város a Dunáról nézve, nem látszanak a kutyakakik, csap a kellemesen hűvös szél és egy kicsit mi is turistának érezhetjük magunkat!

Budai Arborétum

A Móricz Zsigmond körtérhez közel, Buda jól megközelíthető részén található. Ingyenesen látogatható, két részből áll: a fenti kert csak hétvégén van nyitva! Bóklászós, árnyas barangolásra kitűnő hely.

Budakeszi Vadaspark

Rövidebb sétával megközelíthető az azonos nevű Gyermekvasút állomástól. Sokféle „etethető” erdei állat, nagyrészt természetes közegben, újdonságként interaktív tanösvény is nyílt a parkban, mellette kisebb kalandpark. Séta után a közelben érdemes beülni a Budai Gesztenyés étterembe, hangulatos kerthelyisége van, hétvégén külön animátor foglalkozik egy játszósarokban a gyerekekkel.

Budapest bobpálya

Valószínűleg elég kevesen tudják, hogy a visegrádi, a balatoni és a mátrai bobpálya mellett Budapesten, sokkal közelebb is van lehetőség csúszni. Érdemes kipróbálni!

Budapest Eye óriáskerék

Sokba kerül, de 3 kör egy menet... és egyszer megéri!

A cikk folytatása itt olvasható

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége?