2024. április 19., péntek - Emma

Szabadidő

Rehab Critical Mass, 2016. május 29.

2016-05-26 793

rehab2016. május 29-én mmár harmadik alkalommal tartjuk meg a fogyatékossággal élők – mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott emberek -, valamint a velük szimpatizáló ép barátaik, ismerőseik, szövetségeseik a Rehab Critical Mass felvonulást.

Az esemény célja, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a fogyatékossággal élők társadalmi kirekesztésére, azokra a súlyos problémákra és hiányosságokra, melyek haladéktalan megoldást igényelnek.

Május 29-én vasárnap, 13 órakor gyülekezünk a Clark Ádám téren, és 14 órakor a Lánchídon keresztül vonulunk az Erzsébet térre, ahol koncertek, kulturális- és családi programok várják őket. Fellép – többek között – a Republic, Pásztor Anna, Kovács Patrícia, Barabás Lőrinc, a Szilvási Gipsy Folk Band és az Átértékeled csapata. A helyszínen találkozhatnak Tillával – aki az esemény házigazdája – és az általa rendezett „Tiszta szívvel” című film néhány szereplőjével is. Mivel 2016 az Olimpia – és ezáltal a Paralimpia – éve, ezért a rendezvényen számos parasportolóval is megismerkedhetnek a jelenlévők

Időpont: 2016. május 29.
Helyszín: Budapest, Clark Ádám tér 
Információ: rehabcriticalmass.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details